Bill
megnyugtató ölelése megtette a hatását. Ütemes szívverését
hallgatva elbóbiskoltam a karjaiban, és később arra ébredtem,
hogy a nyakam fáj, a kezem zsibbad és a hátam is teljesen
elgémberedett. Nyöszörögve tornáztam magam ülő helyzetbe és
Bill szeretetteljes mosolyával találtam szembe magam, miközben
jobbra-balra tornáztattam a nyakamat, hogy némileg megszűnjön a
fájdalom.
– Miért
nem ébresztettél fel?
– Mert
olyan nyugodtan aludtál. – Felelte, én pedig rápillantottam az
órára és elborzadtam. Több mint két órát aludtam ebben a
pozícióban, nem csoda, hogy ennyire fáj mindenem.
– De
ennyi ideig? – Néztem rá kérdően. – Nem unatkoztál? –
Érdeklődtem, melyre ha lehet, még szebb mosolyra húzódtak ajkai.
– Nem,
néztelek – felelte, mintha a világ legtermészetesebb dolga
volna, hogy bámul miközben alszom. Furcsán néztem rá, s bár
tudtam, hogy nem igaz, elvicceltem a dolgot.
– Ugye,
azért az elmúlt hét évben nem bomlott meg az elméd és nem
lettél pszichopata vagy sorozat gyilkos? – Kérdeztem nevetve,
miközben a konyhába mentem, hogy reggeli után nézzek.
– Azt
nem tudhatod, csak ha a barátnőm leszel újra, és megbizonyosodsz
róla – Mosolygott.
– Ezt
vegyem ajánlatnak?
– Mindenképp
– felelte, miközben a választ várva, érdeklődve nézett rám.
– Csábító
ajánlat, de még ne rohanjunk ennyire előre. – Feleltem, majd
folytattam, mikor láttam a csalódást az arcán a válaszom
hallatán. – Ezt ne vedd elutasításnak, csak az elmúlt napokban
sok minden történt s bár tudom ki voltál hét éve, nem tudom, ma
ki vagy, ahogy te sem ismersz igazán egem. Ismerjük meg egymást,
randizzunk, mint mindenki más. Ne ugorjunk fejest az ismeretlenbe –
fejezetem be, Bill pedig a szavaim hallatán erősebben fújta ki a
levegőt, majd megadóan bólogatott.
– Igazad
van – válaszolt végül.
Gyorsan
készítettem egy omlettet, desszertnek pedig gyümölcsöt amit el
is fogyasztottunk. Nem igazán beszélgettünk közben, de a csend
nem volt kínos, inkább jóleső. A tudat, hogy mellettem van,
megmelengette a lelkemet és folyton felsejlett bennem az a tipikus
érzés, szinte már hála, hogy velem van. Minden vele töltött
percnek örültem, de sajnos az örömöm nem tartott sokáig, mert
Bill elmondta, hogy másnap hajnalban vissza kell utazzon Los
Angelesbe, de megnyugtatott, hogy amint tud, meglátogat és
bepótoljuk a randit.
A
lehető legtöbb időt töltöttük együtt aznap, de eljött az
este, Billnek pedig mennie kellett csomagolni. Nehezen engedtem el,
legszívesebben vele mentem volna, egy pillanatra még meg is fordult
a fejemben az utazás lehetősége, de hamar elvetettem az ötletet,
hisz megbeszéltük, hogy nem fogjuk elkapkodni a dolgot, azonban ez
a döntés pont az ellentéte lenne a megbeszélteknek.
Hosszúra
nyúló csókkal és öleléssel búcsúztunk el egymástól, s mikor
elhagyta a berlini, apró kis lakásom, hirtelen hatalmas hiányérzet
fogott el. Jól éreztem vele magam és már csak a gondolat is
kedves volt a szívemnek, hogy egy lakásban tartózkodunk, egy
ágyban alszunk.
Nehezen
teltek a napjaim nélküle s bár telefonon és Skypeon tartottuk a
kapcsolatot, az nem volt az igazi. Csak szenvedtem a munkahelyemen,
alig vártam az estéket, mikor láthattam őt az interneten
keresztül. Olyankor hajnalig beszéltünk, le sem akartuk tenni.
Már
három hét telt el azóta, hogy Bill Berlinben járt és végtelenül
hiányzott, hogy megölelhessem őt, az éjszakába nyúló
beszélgetéseinktől pedig teljesen kimerültem. Bill arca is napról
napra fáradtabb volt, hisz ők is dolgoztak az új albumon, ha pedig
nem a stúdióban volt, akkor interjúkra járt. A helyzet az, hogy
LA-ben újra felépítették a karrierjüket, elmondása szerint
egyre több a rajongójuk is ott, ami megrémisztett. Féltem, hogy
újra bekövetkezik az, ami hét évvel ezelőtt, hisz a jelenlegi
kapcsolatunk kísértetiesen hasonlított a régire. Ugyan így,
távkapcsolatban éltünk, ha a mostanit nevezhetem annak, hisz bár
randink szó szoros értelemben nem volt, de én már megelégszem az
online találkozással is, jobb híján kénytelen vagyok. A napokban
egyre többet gondolok arra, hogy szabadságot veszek ki, és
elrepülök hozzá LA-be, de nem igazán tudtam, hogyan hozzam ezt
fel neki, hisz nem hívott el. Végül arra jutottam, hogy
meglepetést okozok, és már csak a reptérről szólok neki. Kicsit
fenntartásokkal indultam el, de úgy voltam vele, hogy ha rosszul
jövök ki a dologból, bármikor haza repülhetek. Lefoglaltam egy
Last minute jegyet az egyik hajnali gépre, illetve egy kisebb
szállodában is lefoglaltam egy szobát. Nem szólta neki, ugyan úgy
beszéltünk aznap is, de hajnali háromkor fáradtságra hivatkozva
elköszönte tőle, majd elindultam a reptérre. A beszélgetéseink
alatt kiderült, hogy most lesz pár nap pihenője, ezért is
időzítettem így az utazást.
Izgultam,
hisz nem tudtam mit szól majd, örülni fog- e, vagy megharagszik,
hogy nem szóltam az érkezésemről. Miután hat óra repülés után
megérkeztem LA-be, taxit fogtam és röpke húsz perc alatt meg is
érkeztem a hotelba. Fáradt voltam, de annál jobban izgultam, ezért
egy frissítő tusolás után úgy döntöttem, ideje színt vallani,
ezért felhívtam Billt.
– Hallo
– szólt bele a telefonba álmosan. Nyilván felébresztettem.
– Szia,
Lexi vagyok.
– Ó,
szia. Ne haragudj, nem néztem a kijelzőre. Baj van? – Ijedt meg
rögtön.
– Nem,
dehogyis, csak el akartam mondani valamit – feleltem félve.
– Na
mesélj! – Nevetett bele a telefonba.
– Rendben,
szóval, ha kinézek az ablakon, egy kedves, családias környéket
látok... – kezdtem.
– Bármit
vettél be, én is kérek belőle – nevetett.
– Várj,
folytatom, kacagtam én is – szóval, a legközelebbi park hozzám
a Culver West. Na, tudod már, hogy hol vagyok? – kérdeztem
sejtelmesen.
– Hogy
micsoda? – Kiáltott fel, miközben hallottam a háttérből, hogy
megnyikordul az ágy rugója, feltételeztem, hogy rögtön fel is
ült. – Te LA-ben vagy? – Csengett izgatottan a hangja.
– Meglepetés!
– Mondtam félve, hisz még mindig nem tudtam biztosra, hogy örül-e
neki.
– Hol
vagy? Azonnal ott vagyok!
– Nem
baj, hogy nem szóltam, hogy jövök? – Kérdeztem félve.
– Istenem,
dehogy baj, alig várom, hogy lássalak – válaszolta, én pedig
megnyugodtam, hogy nem rontottam el ezzel mindent. Még lediktáltam
a címet, majd izgatottan vártam, hogy megérkezzen. Idő közben
leszóltam a portára, hogy vendégem érezik és engedjék fel, majd
fel alá sétálgatva szinte a körmömet tövig rágcsálva vártam,
hogy végre megérkezzen.
Nagyjából
egy óra várakozás után kopogás hallatszott, én pedig rohantam,
hogy ajtót nyissak, majd azonnal Bill karjaiba vetettem magam és
csak öleltem. Valószínűleg teljesen bolondnak néztek a folyosón
elhaladó emberek, ahogy ott álltunk hosszú percekig.
– Gyere,
menjünk be – tolt el magától egy pillanatra, majd miután
leültünk az ágyra, újra agához húzott. – Soha többe nem
akarlak elengedni – suttogta a fülembe.
– Én
se téged – feleltem, és komolyan is gondoltam. Úgy éreztem,
képes lennék mindent feladni, csak hogy vele lehessek. Akár a
világ végére is mennék ha tudom, hogy ott vele lehetek. Nem
akartam mást, csak minden lehetséges pillanatban vele lenni és nem
érdekelt más ezen kívül.
– Tudom,
hogy csak most jöttél, de nem akarom, hogy itt hagyj – duruzsolta
tovább a fülembe, szavai pedig megmelengették a szívem. Jól
esett, hogy ugyan azt érzi ő is, mint én.
– Legszívesebben
haza se mennék majd – feleltem őszintén, melyre pár másodperc
múlva eltolt magától és mélyen a szemembe nézett.
– Akkor
ne menj. Maradj itt, költözz hozzám, vagy ha akarod, keresek neked
egy albérletet, csak maradj itt. Nem bírom ki nélküled. –
Kérlelt komoly tekintettel, én pedig elgondolkoztam azon, hogy
miért is ne maradnék, hisz nem köt már semmi Berlinhez, csak a
munkám, azt pedig itt is találok.
– Rendben
– felelte nemes egyszerűséggel, melyre Bill szemei kikerekedtek
és hatalmas mosolyra húzódtak ajkai.
– Komolyan?
– Kérdezett vissza.
– Igen,
komolyan! – Válaszoltam, de szinte be sem tudtam fejezni a
mondatot, ajkai rögtön az enyémekre tapadtak és hosszú, forró
csókba forrtunk össze.
Egy
pillanatra sem engedte, hogy eltávolodjak tőle, majd az idő
múlásával a csókunk elmélyült, később már az ágyon
feküdtünk. Eszem ágában sem volt megszakítani a pillanatot, pont
úgy akartam őt, ahogy ő engem. Csókja édesek és gyengédek
voltak, miden mozdulatából sugárzott a tisztelet és a szeretet.
Újra átéltem a lopott pillanatokat, melyeket együtt töltöttük
oly sok évvel ezelőtt, a becéző kedves szavakat, melyeket elalvás
előtt sugdosott a fülembe. Összebújva szenderegtem álomba tudva,
hogy mostantól minden megváltozik. Mellettem lesz minden nap,
együtt kelünk és fekszünk majd, más pedig nem számít.
Pár
romantikus nap elteltével Billnek újra dolgozni kellett mennie,
nekem pedig még haza kellett utaznom Berlinbe, hogy aláírjam a
felmondásom. Még aznap felhívtam Dr Steinrt, aki bár nehézkesen
de elfogadta a döntésemet, és mivel ajánlottam magam helyett
néhány lehetséges titkárnőt, így végül nem okoztam neki
problémát. Miután a berlini lakásomból minden holmimat egy
költöztető cégre bíztam, még egy dolog maradt hátra, még
pedig Alarick. Első sorban, szerettem volna vele találkozni, hisz a
szakításunk óta nem beszéltünk, illetve volt nálam néhány
holmija, amit vissza szerettem volna neki adni. Úgy döntöttem nem
hívom fel, inkább elmentem a lakására.
Féltem
egy kicsit, reméltem, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat és
bíztam benne, hogy békességben tudunk majd elválni. Rick
meglepődött, hogy az ajtajában ácsorgok, de végül kedvesen
beinvitált.
– Vissza
hoztam néhány holmidat – adtam át a közepes papír dobozt, amit
eddig a kezemben tartogattam.
– Köszi
– felelte, kissé feszülten.
– Beszélhetnénk
néhány szót? – kérdeztem, még mindig az előtéren állva.
– Persze,
– tette le közben a dobozt a fal mentén – gyere be. Invitált a
kanapéra, melyen helyet is foglaltam. Rövid csönd után érdeklődve
várta a mondandómat, végül egy mély levegő után bele is
kezdtem.
– Szeretném
neked elmondani, hogy nagyon fontos vagy nekem és nem akartalak
megbántani, de lépnem kellett. Gondolom te is észre vetted, hogy
nem volt minden rendben velünk és ezt most függetlenül a
költözéstől és a család alapítástól mondom. Nem jöttünk
már ki úgy, te nem így érzed? – Kérdeztem, ő pedig egy rövid
hallgatás után válaszolt.
– De,
igazad van.- Felelte. Sajnálom, hogy nem jött össze, de nyilván
ennek így kellett lennie. Legalább boldog vagy vele? – Tette fel
keserédesen a kérdést. Szeméből némi szomorúság sugárzott,
de látszott rajta, őszintén, hátsó szendék és rossz indulat
nélkül kérdezi mindezt. Nem válaszoltam, csak apró mosollyal az
arcomon bólogattam.
Még
beszéltünk pár szót, majd elköszöntünk egymástól. Éreztem,
hogy a mi kapcsolatunk itt ért véget, hiába is szerettem volna
azt, hogy újra barátok legyünk, túl sok idő telt el. Annyi
boldogított, hogy legalább lezártuk és nem haraggal váltunk el
egymástól.
Ricktől
egyenesen a reptérre mentem. A régi életemet lezártam és azzal,
hogy felültem az LA-be tartó gépre, megkezdtem egy újat hatalmas
reményekkel, abban bízva, hogy az élet egy boldog befejezést
tartogat a számunkra. Rájöttem, hogy hiába is szeretném
lassítani a dolgokat, ez már nem lehetséges. A kapcsolatom Billel
a mindent vagy semmit mottón alapszik, és ez így is van rendjén,
hisz azt mondják az igaz szerelem vad, szenvedélyes, mindent
elvesz, miközben oly sok mindent ad is. Ha minden jól megy, később
ez a kezdeti hullám csillapszik majd, és megmarad egy örökké
tartó szelíd szerelem, melyben egymást segítjük, támogatjuk és
ki tudja, talán egyszer még családot is alapítunk majd, de ezt a
sorsra bízom, reménykedve, hogy továbbra is olyan jó lesz hozzánk
mind akkor, mikor újra egymás útjába sodort minket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése