Az árva

Sokaknak az élet szép. Családjuk van, barátaik, biztos hátterük, de vannak olyan emberek, akiknek már gyermekkorukban eldől a sorsuk. A szüleik lemondanak róluk, és már pici korukban rossz az életük. Nehéz sors, pénztelenség, a szeretet hiánya formálja őket, és mikor felnőnek, hátránnyal indulnak. Nem tudják, milyen, ha egy támogató család áll mögöttük. Titkolják, honnan jöttek, hol nőttek fel, próbálják az életüket olyanná formálni, amilyen mindenki másnak, olykor sikerrel, de akad olyan is, aki pont olyan nincstelen marad, mint volt.

Sara élete sem kezdődött könnyen, édesanyja öt éves korában bízta őt az állam gondozására, s bár fiatal kislány volt, emlékszik arra, hogy egyszer volt anyukája, egyszer őt is szerette valaki.

Az árvaház falain belül nem talált igaz barátokat, általában bántották őt apró termete, fakó bőre és sötét haja miatt. A gyerekek csúfolták, megbélyegezték, mert halk szavú volt, visszahúzódó és szerény, s ha ez nem lett volna elég, sosem fogadták örökbe. Egészen tizennyolc éves koráig az árvaházban élt, s tizenhárom évig nézte, ahogy társai boldogan lépnek ki új szüleikkel a régi, rozsdás vaskapun, s vissza sem néznek. Az elején reménykedett, mindig izgalommal várta a vasárnapokat, amikor is a gyermekre vágyó felnőttek ellátogattak hozzájuk, és csemetét választottak maguknak, de ahogy telt az idő, Sara idősödött, és a kezdeti izgalom az idő múlásával már csak tovatűnt emlék volt. Egy idő után már nem volt izgatott, nem nézett csillogó tekintettel az oda látogatókra. Számára ugyanaz a nap volt a vasárnap, mint az azt megelőzőek. Komor, szomorú és magányos.

Egyedül Mrs. Hudson volt, aki alkalmanként beszélgetett és törődött vele, a többi nevelő csak a szokásos felületes kommunikáción kívül nem foglalkozott vele, de Mrs. Hudson más volt. Kedves volt vele, és olykor, mikor senki sem látta, még könyveket is hozott neki otthonról, hogy azt olvashassa éjszakánként. Jobb híján Sara őt nevezte édesanyjának, természetesen csak magában, hangosan sosem mondta volna, hogy hogyan tekint rá. Pont ezért is fájt neki annyira, mikor tizenhat éves korában Mrs. Hudson végleg elhagyta az árvaházat. Férjhez ment és családot alapított, Sarat pedig elfelejtette, mintha nem is létezett volna. A lány akkor döntötte el, soha többé nem fog szeretni senkit, hisz előtte csak az a példa állt, hogy akit eddig szeretett, az mindig elhagyta őt.

Mikor nagykorú lett és útnak eresztették, Sara azt sem tudta, mi tévő legyen. Tervek nélkül álldogált a rozsdás kerítésen kívül, s tétlenül nézett jobbra, majd balra, tanakodva, merre induljon. Szállásra és munkára volt szüksége. Szerencséjére az állam némi kezdő tőkével látta el, ami elegendő volt pár heti szállásra és ételre, de nem többre.

Végül apró bőröndjét kezébe véve, jobb híján gyalog indult el, ment, amerre vitte a lába, s közben minden hirdető táblánál megállt, hátha talál magának munka lehetőséget vagy szállást. Nem voltak nagy igényei, egy apró szoba is megfelelt volna neki, s bár kitűnően végzett az érettségi vizsgán, és akár egyetemre is felvették volna, tisztában volt a jövőjével és lehetőségeivel.

Lassan sötétedett, és még sem állást, sem pedig szállást nem talált. Biztos volt benne, hogy első szabad éjszakáját egy padon fogja eltölteni, és csak abban bízott, nem rabolják majd ki, vagy ölik meg azért a pár dollárért, ami nála van. Egész nap kutyagolt, már kilométerekre eltávolodott eddigi otthonától. Keze fájt a bőrönd cipelésétől, talpa sajgott, lábait pedig nehezen emelte már. Utoljára reggel evett még az árvaházban, és így nyolc óra tájt már a gyomra is üresen kongott. Körülnézett, hátha talál egy helyet, ahol ha sokáig nem is, de pár órára meghúzhatja magát, és némi ételt is kaphat, de csak kocsmákat és olcsó lebujokat talált hosszú ideig, mígnem az út túloldalán megpillantott egy helyet. Első ránézésre ez sem különbözött a többi kocsmától, azonban a neve láttán Sara megkönnyebbülten sóhajtott fel. Nagy neon táblán cifra villogó betűkkel reklámozták a hely nevét: GrillPub. Mondta ki hangosan is, majd megkönnyebbülten lépett be az ajtón. Csak pár ember lézengett az apró helyen, javarészt idősebb urak fogyasztották a vacsorájukat, vagy épp söröztek, miközben a sarokba állított biliárd asztalnál játszottak. Sara lassan nézett körbe, ideális hely után kutatva. Eldugott helyet keresett abban reménykedve, hogy nem fog feltűnni senkinek, ha zárásig eltölti ott az időt. Sajnos nem talált félreeső asztalt, így kénytelen volt a bárpulttal szembeni boxban helyet foglalni. Bőröndjét maga mellé tette az ülőre, vékony kabátját pedig ráterítette, majd az asztalon lévő étlapot kezdte tanulmányozni. Kereste a legolcsóbb ételt, hisz pénze kevés volt, és az árvaházban úgy is hozzászokott már ahhoz, hogy az étel kevésbé volt ízletes. Végül még választási lehetősége is akadt, a hajában sült krumpli és grillezett csirke szárny egy áron volt a hamburgerrel. Úgy gondolta, a csirke szárny laktatóbb, ezért azt választotta, bár szívesen elfogyasztotta volna mindkettőt.

Jack furcsán méregette a vele szemben helyet foglaló lányt, aki néhány perce üldögélt már bárjában. Látszott rajta, hogy vagy átutazóban van, vagy pedig most költözik, ahogy az is, hogy szegény lehet. Ezt a kopott kabátjából és a régies bőröndjéből állapította meg. Míg azt várta, hogy apró jelét adja annak, hogy választott, és felvehesse a rendelését, profilját tanulmányozta. Jack mindig is szerette a hosszú hajú lányokat, s bár a szőke tónusú nőket jobban kedvelte, mert úgy gondolta, ők tüzesebbek mint más hajszínű társaik, de valahogy csinosnak gondolta a szemközti lányt is, annak ellenére, hogy hosszú haja inkább a fekete árnyalatát súrolta. Apró termete, fakó bőre arról árulkodott, hogy kevés időt tölthetett a szabadban, Jacket mégis megbabonázta a lány szép gyermeki arca, s bár tudta, helytelen így kémlelni őt, mégsem tudta levenni róla a tekintetét. Ismerős volt számára a lány kétségbeesett, szomorú tekintete, hisz jó pár éve ő is hasonló szituációba találta magát, mikor elhagyta akkori, átmeneti otthonát. Gondolatban párhuzamot vont saját maga és a lány között, és végül arra jutott, lehetséges, hogy a lány is pont olyan árva lehet, mint ő. Rögvest megsajnálta a lányt, tudta, milyen érzés egyedül lenni a világban, kétségek közt napról napra élni, s bár nem tudta, hogy ténylegesen igaz-e a feltételezése, de a szíve mélyén sejtette, hogy az lehet.

Sara becsukta az apró étlapot, majd körbepillantott, szeme pedig megakadt az őt tanulmányozó férfin. Hirtelen zavarba jött, tekintetét elkapta, s mire újra felemelte a fejét, a férfi már mellette állt, őt megszólítva.

- Üdv, mit hozhatok? - kérdezte Jack érces, mély, férfias hangján. A lány lassan emelte rá a tekintetét, apró termete ellenére most még kisebbnek érezte magát, mint amúgy, tekintve, hogy a mellette álló férfi legalább harminc centivel magasabb volt, mint ő, ha felállna, s ha ez nem lenne elég, széles válla és izmos testalkata is kifejezetten rémisztő volt a lány számára, pedig Jack még véletlenül sem szerette volna megrémíteni.

- Grillezett csirkeszárnyat kérnék, hajában sült krumplival - válaszolta Sara, s magában meglepődött határozottságán.

- Italt kér hozzá? - kérdezte a férfi, miközben közelebbről is szemügyre vette az angyalt, aki ily módon hatott rá. - Ma ingyen jár hozzá - hagyta el Jack száját egy apró mosoly hazugsága után, hisz valójában nem járt volna ital a menühöz, de így szeretett volna bókolni, s egyben segíteni a lánynak. Sara szeme felcsillant, örült az ingyen italnak, így illendően megköszönve rendelt magának egy üveg kólát.

Jack szaporán indult a konyha felé, hogy leadja a rendelést, és miután megbizonyosodott arról, hogy a szakács bő adagot fog elkészíteni a lánynak, kivitte az italt, és továbbra is titokban figyelte, ahogy aztán egész este.

A lány azt a kólát kortyolgatta mindvégig, amit még az ételhez szolgált fel. Sara jóllakottan üldögélt a piros bőrrel bevont boxban, kedvenc könyvét, a Némó kapitányt olvasva. Már négyszer ért a regény végére életében, de most is olyan lelkesen és izgatottan olvasta a sorokat, mintha sosem tette volna. A regényt még Mrs. Hudson-tól kapta tizennégy éves korában. Igaz, akkor csak kölcsönbe kapta, de mikor Mrs. Hudson látta, mennyire szereti a történetet, születésnapja alkalmából neki ajándékozta. Azóta Sara minden évben elolvassa. A születésnapján kezdi, és általában három-négy nap alatt ér a végére. Ezúttal sem tett másképp, két nappal ezelőtt kezdte el, s most is, csakugyan, mint első alkalommal, teljesen beszippantották a történések, és észre sem vette, hogy elszaladt az idő. A fejét csak egy pohár koppanására kapta fel. Tekintetét rögtön a hang irányába kapta, s meglepődve nézett az előtte álló férfira, aki egy teli pohár kólát tett le elé, innen jött a zaj.

- Nem gond, ha leülök? - kérdezte Jack, melyen Sara nagyon meglepődött. Nem tudta, mire vélni a férfi közeledését, de azért igenlően bólintott párat, könyvét pedig becsukta, miután cukros papír könyvjelzőjével megjelölte, hol tart. - Jack vagyok - tette hozzá a férfi, miközben helyet foglalt.

- Sara - viszonozta a bemutatkozást szűkszavúan a lány.

- Sajnálom, hogy megzavarlak, Sara, de lassan záróra - tért a lényegre a férfi, melyre a lány rögvest elszontyolodott, tudván, hogy nincs hová mennie, miközben kopott karórájára pillantott, amely azt mutatta, elmúlt már fél kettő is.

- Sajnálom, tényleg soká maradtam - szabadkozott a lány, s már nyúlt is a kopott kabátja és bőröndje után, de Jack megállította.

- Maradj csak még nyugodtan, idd meg az italod - mosolygott, melyre Sara kétkedve bár, de beleegyezett a maradásba. A férfi próbált nem tolakodóan viselkedni, de szeretett volna többet megtudni a lányról, azonban félt, ha túl közvetlen lenne, a lány megijedne és elmenekülne, mielőtt megismerhetné őt.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Sara - kezdte kedvesen, majd rátért az első kérdésére. - Honnan jöttél?

Sara kétkedve bár, de válaszolt. Nem tudta, jó ötlet-e kiadnia a titkát, tudatni másokkal, hogy semmije sincs, de végül úgy látta, Jack jó szándékkal érdeklődik utána, ezért elárulta, hogy most jött a városi árvaházból. Meglepően megeredt a nyelve, és azt is elárulta, munkát és szállást keres, de ma nem járt sikerrel.

Jack már tudta, mit jelent ez, hisz ő is átélte már azokat a pillanatokat, amiket Sara most. Jól sejtette, hogy több a közös bennük, pont ezért sem hagyhatta, hogy Sara átélje azt, amit ő annak idején. Nem hagyhatta azt, hogy ez a fiatal, védtelen lány egyedül rója az utcákat éjszaka, hisz megannyi veszély fenyegetheti.

- Van hol aludnod ma éjjel? - tette fel köntörfalazás nélkül a kérdést Jack, melyre Sara csak lesütötte a szemét. Bár nem tehetett róla, szégyellte magát körülményei miatt, és valójában félt is kimenni az utcára. Végül megrázta a fejét válaszul, de nem nézett a férfi szemébe.

Jack fogaskerekei csak úgy forogtak, gondolkozott, hogyan segíthetne a lányon. A lakására mégsem hívhatta fel, az túl kétértelmű ajánlat lenne, és biztos volt benne, hogy a lány elutasítaná azt. Végül arra jutott, hogy felajánlja a raktárat szállásul, csak aznap éjjelre, amíg fel nem kel a nap, és jobb ötlete nem lesz.

- Rendben, akkor mit szólnál hozzá, ha ma itt maradnál? A raktárban van egy régi heverő, csak le kell róla pakolni, holnap pedig kitalálunk valamit - ajánlotta fel Jack félve, nehogy Sara félreértse a szándékait, mert ő igazán, őszintén csupán segíteni szeretett volna, bár azt sem tagadja, hogy a lány szépsége, kisugárzása és talán a hasonló sorsuk miatt megérintette a férfi szívét, hisz tudta, hogy csak az értheti meg, hogy min ment keresztül, aki maga is megtapasztalta azt. Mások viszont, mint már többször is beigazolódott, csak sajnálnák őt, és a tény, hogy szülők nélkül nőtt fel, lassan, de mérgezte a kapcsolatait.

A nők úgy gondolták, ez feljogosítja őket arra, hogy babusgassák őt, azt éreztették Jackkel, hogy ő egy árva kiskutya, akiről gondoskodni kell. Akadt olyan is, aki faképnél hagyta, mondván, hogy az, aki nem nőtt fel családban, hogyan is tudhatná, hogy miként legyen sajátja, de Jack ezt nem így gondolta. Nagyon jól tudta, hogy mije nem volt, pont ezért szeretett volna sajátot. Szerette volna megmutatni, hogy ő is pont olyan ember, mint bárki, sőt, több bárkinél, mert ő tudta, és mindennél jobban akarta, hogy szeressék és szerethessen.

Félve pillantott Sarara, aki csodálkozva emelte szürkéskék tekintetét a nála több mint egy évtizeddel idősebb férfira.

A lány valójában megkönnyebbült, hogy nem kell az utcára mennie, de meg is rémült, hisz a vele szemben ülő férfit nem is ismerte. Lehetett volna akár ő maga az, akitől eddig tartott. Lehet, hogy bántaná, sőt, ki tudja, mit tenne vele, ha elfogadná a szállást. Akár elbújhatna erre a pár órára, hamarosan úgyis pirkad, és akkor egy újabb napja lesz szállást találni. Eddig az árvaház falai közt élt, csak nagy ritkán hagyta azt el. Addig mindig védve volt, legfeljebb a társai bánthatták, de azzal elbírt, megszokta az évek során. Most viszont az utcára kényszerült, ami veszélyeket rejtett, ő is nagyon jól tudta, de azt is, hogy butaság és meggondolatlanság egy idegen férfitől bármiféle ajánlatot elfogadni.

- Köszönöm, nagyon kedves öntől, de nem fogadhatom el - válaszolta hosszú töprengés után, majd kabátjáért és bőröndjéért nyúlt, hogy útnak induljon, ám Jack megállította.

- Tudom, hogy furcsán hangzik, hogy ezt felajánlottam, de tudom, milyen most neked - mondta Jack sietve, hátha megállíthatja ezzel a lányt.

- Minden tiszteletem, uram, de nem tudja - felelte a lány megbotránkozva.

Olyan ember, aki nem járt a cipőjében, hogyan is tudhatná, hogy mit érez most? Jack elgondolkodott, hogy elmondja-e neki titkát, hisz megtanulta, jobb erről hallgatni, de végül úgy döntött, ez egy különleges eset, és ha ezzel maradásra bírja őt, és ezzel együtt biztonságban, akkor mit számít a sok sérelem, amit a múltban kapott. Ha van valaki, aki nem fogja őt elítélni emiatt, akkor az Sara lesz.

- De tudom, mert igaz, hogy annak már jó pár hosszú éve, de én is álltam úgy, mint te. Én is kétségbe voltam esve, én sem tudtam, mit hoz a holnap, mert nekem sem voltak szüleim, és árvaházban nevelkedtem. Mit nem adtam volna akkor, hogy valaki segítsen nekem. De én most itt vagyok, és segítek neked, ha megengeded.

Jack megnyílt Saranak, elmondta a titkát, melyet ezelőtt csak pár embernek. Szerette volna maradásra bírni, és úgy tűnt, ez segített, mert Sara letette bőröndjét és visszaült a boxba. Tekintetében Jack meglepettséget látott és némi megnyugvást, melyet nem tudott hová tenni.

- Maga is árva? - kérdezett rá Sara újra, mintha nem hitt volna a fülének, és lehet, hogy ez így is volt. Nem értette, hogyan lehet ennyire szerencsés. Már tudta, hogy Jack nem akarja bántani, csupán tényleg csak segíteni akar neki, és ez megkönnyebbüléssel töltötte el. Félt bízni, hisz eddig mindenki elhagyta, de most az egyszer, utoljára úgy érezte, meg kell próbálnia. Miután rájött, hogy Jack jó szándékú, arra is rájött, hogy szimpatikus és jóképű is, igaz, hogy sokkal idősebb nála. Valahogy azzal, hogy megtudta: egy sorson vannak, közelebb érezte a férfit magához, talán mert Jack is tudta, mit jelent a magány.

Sara végül úgy döntött, elfogadja a szállást, ezért Jack lepakolta a raktárban lévő régi heverőről a rá dobált dobozokat és újságokat, majd a kocsma padlásterén lévő lakásából hozott tiszta ágyneműt és lepedőt, hogy kényelmesebbé varázsolja a fekhelyet.

- Én a padlástérben leszek, ott a lakásom. Ha bármire szükséged van, megtalálsz, ha feljössz a lépcsőn - mutatott Jack a pár méterre lévő feljáróra. Sara kedvesen megköszönte a segítséget, majd mikor megbizonyosodott, hogy Jack távozott, bőröndjét felnyitva kikereste a pizsamáját. Az is, mint minden holmija, régi, használt darab volt. Nagyon ritkán kaptak új ruhákat, többnyire adományokból öltözködtek, de ezt Sara nem bánta. Mindig nagyon örült a számára új ruháknak. Kissé elkedvtelenedett, mikor rájött, ezentúl ez is a saját nyakába szakad, de próbálta pozitívan látni a világot és nem feladni. Az a nap csalódás volt, de legalább megismerkedett Jackkel. Egy barátja már van, ez több mint a semmi. Nem szeretett volna teljes mértékben rá támaszkodni, de örült, hogy van kihez forduljon ezután.

Miután felvette a pizsamáját, bebújt a rögtönzött fekvőhelyére és beszívta az öblítővel átitatott ágynemű friss illatát. Nagyon tetszett neki a virágos illat, kellemes volt az orrának és némiképp megnyugtatta, de hiába volt fáradt, nem tudta lecsukni a szemeit. Úgy érezte, túl nagy a nyomás, túl izgatott amiatt, hogy mit hoz a jövője, és Jack miatt is ideges volt. Bár nem ismerte még igazán, és beszélgetni is csak keveset tudtak, lenyűgözte a férfi, és némi bűntudatot is érzett amiatt, hogy azt hitte, bántaná őt, miközben csak segítő jobbot nyújtott.

Sara hosszú órákon át forgolódott, de nem tudott elaludni, ezért inkább felöltözött és vékony pokróca és könyve társaságában kiment ahhoz a boxhoz, ahol este üldögélt, majd beletette magát Némó kapitány történetébe. Mikor az utolsó oldalt is elolvasta, odakint már világos volt. Szemei fáradtak voltak, torka pedig száraz, ezért félve, bár, de bement a bárpult mögé, a tálcáról leemelt egy poharat és a csapból engedett magának vizet. Amint az utolsó kortyot is kiitta, sietve öblítette el poharát, ügyelve, hogy pontosan úgy tegye vissza, ahogy volt, majd lábait kapkodva ült vissza a helyére. Bár Jack megengedte, hogy kiszolgálja magát, mégis úgy érezte, helytelen, amit csinál. Betolakodónak érezte magát, aki kihasználja a férfi jóindulatát, hiába biztosította Jack az ellenkezőjéről.

Sara végül felhúzott térdein nyugtatta homlokát, s talán egy kicsit el is bóbiskolt, mert már csak arra lett figyelmes, hogy valaki leül vele szemben. Ijedten kapta fel a fejét, mint aki rosszban sántikál, és ahogy észrevette, hogy Jack mosolyogva őt nézi, rögtön kiegyenesedett, lábait a padlóra tette, és zavartan, szabadkozva bár, de üdvözölte a férfit.

- Sajnálom, azt hiszem, elaludtam egy kicsit, este nem tudtam aludni, és kijöttem olvasni - magyarázkodott a lány.

- Semmi baj. Ami azt illeti, én sem nagyon aludtam az éjjel, de kitaláltam valamit, persze csak ha beleegyezel - kezdte a férfi, Sara pedig kíváncsian várta, hogyan folytatja. - Nekem szükségem lenne egy alkalmazottra. Ami azt illeti, elég régen keresek már egyet, de senki sem vált be - vezette fel Jack a hazugságát, hisz egyáltalán nem lett volna szüksége senkire, győzte a munkát, de úgy gondolta, Sarának nagyobb szüksége volt állásra, neki pedig volt kerete, hogy ezt megengedhesse. Akár maga helyett is felvehette volna, ezt persze nem akarta, hisz szerette a bárját, szeretett ott dolgozni, de ha jobban belegondolt, ideje volt pihennie egy keveset.

- Felvenne ide? - kérdezte meglepődve, hisz nem gondolta, hogy ilyen ötlettel áll elő.

- Miért ne? - kérdezett vissza Jack mosolyogva.

- De hát, nem is tudja, hogy helyt állnék-e. Még magam sem tudom - felelte a lány.

- Ez esetben pont itt az ideje, hogy kiderítsük, és ami azt illeti, van egy kiadó szobám is - tette hozzá a férfi, mintha teljesen természetes volna, hogy felajánlja ezt a lehetőséget is.

Sara úgy érezte, ez már túl sok. Jack túl messzire megy azzal, hogy ily módon felkarolja őt, s bár hálás volt, úgy érezte, nem fogadhatja el.

- Kedves öntől Jack, hogy itt maradhattam, de úgy hiszem, ez már túl nagy segítség. Szállást és munkát ajánlani már túl sok. Köszönöm, de nem fogadhatom el.

- Ugyan Sara, ne makacskodj, már miért ne fogadhatnád el? Nekem munkaerőre van szükségem, neked pedig munkára, az a szoba meg ott árválkodik már évek óta üresen - erősködött.

- Én elhiszem, de túl kedves velem. Boldogulok magam is, nincs szükség erre - szabadkozott a lány.

- Nos, ahogy gondolod, de ha nem te foglalod el a szobát, akkor majd más teszi, és jobban örülnék annak, ha egy kedves lány lenne a lakótársam, nem pedig egy fura fazon, aki bömbölteti a zenét. A munkát pedig azért ajánlottam fel, mert pihenésre lenne szükségem, de nem találok senkit a helyemre - magyarázta abban bízva, hogy ezzel majd hat a lány lelkére.

Sara vonakodva, bár, de beleegyezett abba, hogy kipróbálja magát a bárban, és végre, hosszú idő után elhagyta a száját egy apró mosoly. Megnyugodott, és eltökélte, hogy bármit megtesz, hogy ne okozzon Jacknek csalódást. A legjobb formáját fogja hozni, és igyekszik majd, hogy a legjobb legyen.

Jack maga sem tudta, miért ragaszkodik ennyire a lányhoz. Egész este csak Sara hófehér bőrére és jégkék szemeire tudott gondolni, vagy arra, hogy bár megölelhetné őt. Legszívesebben lement volna, és a karjába zárva sugdosta volna a fülébe, hogy nem lesz semmi baj, mert ő ott van neki. Mostantól ő vigyáz rá, és minden a legnagyobb rendben lesz. Végül arra jutott, hogy megpróbál munkát és szállást adni a lánynak, ezzel maradásra bírva. Jack hosszú idő után úgy érezte, hogy újra él. Remény csillant egy szebb jövőre valakivel, akivel kölcsönösen megértik egymást. Igaz, hogy még nem ismerték egymást annyira, hogy azt mondhassa, szereti, de megkedvelte őt. Korkülönbségük ellenére lehetőséget látott abban, hogy végre talált valakit, aki úgy szereti majd, ahogy van. Tudta, hogy Saraval nem kellene majd a múltban vájkálni, nem kellene újra és újra felidézni a gyerekkorát, hisz ő megértené. Nem kellene attól tartania, hogy majd sajnálkozva tekint rá, ahogy attól sem, hogy majd emiatt elhagyná őt. A lánnyal lezárhatná a múltját, és egy közös jövőt kezdhetnének mind a ketten, ahol egyikük sem lenne többé: az árva.

***

Sara jó néhány hete ismerte meg Jacket, és azóta egyre jobban megkedvelték egymást. Az elején Sara sok időt töltött az új szobájában, kiélvezte a helyzetet, hogy végre saját kis kuckója lehet, nem pedig sokad magával kell egy légtérben lennie. A falakat különböző poszterekkel és képekkel díszítette ki, melyeket a nem messze lévő papír-írószeres üzletben vásárolt. Az ágya küllemét is feldobta némi világító LED-sorral, így ha éjszakába nyúlóan olvasna, elég számára az a fény is. Sara megnyugodott, hogy ezentúl jó sorsa lesz, az új otthonát imádta, a munka is megfelelő volt számára, és Jackkel is összebarátkozott. Az idő múlásával egyre kevesebb időt töltött a szobájában, inkább Jackkel volt odalent a bárban, és szinte minden este zárás után is lent maradtak, beszélgettek, jót nevettek, és jól érezték magukat. Sara nem merte bevallani, de megszegte a saját szabályát azzal, hogy közel került Jackhez. Régebben azt mondta, sosem fog szeretni senkit, de most mégis megszerette a férfit. Mindig várta az együtt töltött időt, mert élvezte, hogy a férfi csak rá figyel. A gyomrában pillangók repkedtek, izgatott lett már attól is, ha a férfi rápillantott, de ezt nem merte elmondani neki. Attól tartott, hogy Jack nem viszonozza az érzéseit, és akkor mindennek vége szakadna, elküldené őt, és mindent elveszítene, így inkább csak csendben szerette Jacket. Csak akkor mosolyodott el, mikor senki nem látta, csak a szobája rejtekében játszott el a gondolattal, mi lenne, ha a férfi viszont szeretné. Álmaiban Jack minden reggel csókkal üdvözölte, majd együtt reggeliztek, munka közben pedig olykor csókot loptak egymástól, mikor senki sem figyelt, és mikor vége volt a napnak, egy ágyban, összebújva hajtották álomra a fejüket. Később gyerekeik is születtek, egy fiú és egy lány, ők pedig hihetetlenül boldogok voltak. Minden este Sara úgy aludt el, hogy egy közös, szerelmes, együtt töltött napon ábrándozott. Volt olyan, mikor csak egy lusta vasárnapot képzelt el, de volt, hogy moziba mentek, színházba vagy sétálni. Sara mindig boldogan aludt el, mert tudta, hogy az álmaiban Jackkel lehet, pont mint egy romantikus regényben, de másnap, mikor felkelt, nem szólt semmit, csak kedvesen üdvözölte Jacket, mintha csak barátok lennének.

Jack épp a raktárban nézte át a készleteket, Sara pedig a pultban álldogált a vendégekre várva, mikor az ajtó csilingelt, majd tűsarkú kopogása törte meg a csendet, ahogy a kemény fa padlóhoz ért. Sara a hang irányába kapta a fejét, és látta, hogy egy szőke nő sétált be a bárba. Szoknyája rövid volt, Saranak fel is tűnt, hogy talán túlságosan is apró a darab, a felsője pedig túl kivágott. A nála jóval idősebbnek tűnő nő arcán is túl erős smink volt, szája pedig vérvörösen csillogott. Sarat megbotránkoztatta a nő külleme, túl kihívónak találta, de végül arra jutott, semmi köze hozzá, ki mit visel, így inkább kedvesen köszöntötte a nőt.

- Szép napot! Mit adhatok? - csilingelt Sara szokásos mondatával, de a válaszra kissé hátra hőkölt, és meglepődött a nő durvaságán.

- Ohh, Jack már kislányokat is alkalmaz? Na mindegy, hol van? - nyávogta a szőke, miközben felült a bárpult előtt lévő székre, a másikra pedig ledobta a táskáját.

- Kicsoda? - kérdezett vissza Sara, s hangjában ott bujkált a sértettség, amiért a nő kislánynak nevezte.

- Jack, aranyom, ki más? - válaszolta a nő, mintha teljesen egyértelmű lett volna, közben pedig rosszallóan ingatta a fejét olyan tekinettel, mintha Sara nemcsak fiatal, de buta is lenne.

- A raktárban van, azonnal szólok neki - válaszolta a lány, majd hátra ment, hogy szóljon főnökének a furcsa nő érkezéséről. Sara szinte be sem lépett a raktárba, csak az ajtófélfának támaszkodva kukkantott be.

- Jack, egy hölgy keres téged - mondta, melyre Jack felkapta a fejét, és meglepődve nézett a lányra.

- Rögtön megyek - válaszolta, miközben a tollat és a papírt letette a polcra, és Sara után eredt. A lány visszaállt a helyére, míg Jack távolságtartóan üdvözölte a nőt. Sara próbálta lefoglalni magát, pakolászta a poharakat, elmosta a mosogatóba tett kávécsészéket, majd eltörölte és a helyére tette őket, de ez sem segített abban, hogy ne hallja Jack és a nő közötti párbeszédet.

- Régen nem voltál nálam, így úgy gondoltam, hogy megnézem, hogy vagy - csengett a nő hangja kacéran, és ahogy Sara felpillantott, még azt is látta, ahogy a nő Jack ingének felső gombjai közt táncoltatja az ujjait, miközben kacéran pislog rá. Saranak összeszorult a gyomra a történéseken, legszívesebben a szobájába rohant volna, csak hogy ne kelljen végighallgatnia a beszélgetést.

- Jól vagyok, Stephany, csak sok a dolgom - válaszolta Jack, és a nő kezét óvatosan elemelte a mellkasáról. Jack túl intimnek gondolta a közeledést, főleg, hogy Sara ott állt tőle pár lépésre. Stephanyval régen összejártak, kötöttségek nélkül élvezték egymás társaságát, azonban mióta Jack megismerte Sarat, Stephany felé sem nézett. Valójában nem tetszett neki a nő, túl kihívó volt a számára, túl közönséges, de arra, amire kellett Jacknek, megfelelt, ezért is találkozott rendszeresen a nővel régebben. De mióta megismerte Sarat, rájött, hogy ő ennél sokkal többet szeretne. Fontosabb volt számára, hogy a lehető legtöbb időt töltse Saraval.

Jack első látásra is kedvelte a lányt, az idő múlásával pedig egyre jobban megszerette őt. Már jó pár napja azon gondolkozott, hogy elhívja egy randevúra, de tartott tőle, hogy Sara nem viszonozza majd az érzéseit, és hogy ő csak barátként tekint rá, ezért húzta a dolgot.

- Mit szólnál hozzá, ha zárás után visszajönnék egy kicsit? Tudod, csak, hogy felelevenítsük a barátságunkat - célozgatott Stephany, Sara pedig nem bírta tovább hallgatni, ahogy ez a nő elcsábítja Jacket a saját füle hallatára. Lecsapta a kezébe tartott konyharuhát, majd elnézést kért, és rosszullétre hivatkozva felrohant a szobájába. Jack válaszát már nem hallotta, és nem is kellett, tisztában volt vele, mi jön ezután. A szobájába érve nem bírta tovább, kitört belőle a zokogás, és az ágyára vetette magát. Először csak fájdalmat és szomorúságot érzett, majd irigységet, amiért Stephany úgy ismeri Jacket, ahogy valójában ő szerette volna, majd pedig csalódást, mert rájött, hogy újra szeretett, és megint az lett, mint mindig: csalódott abban, akit közel engedett magához.

Legalább húsz percbe tellett, míg megnyugodott, de nem akart lemenni, úgy érezte, jobb neki most a szobájában egyedül. Összekuporodva ült az ágy közepén, homlokát a felhúzott térdeire hajtotta. Már nem sírt, csak olykor szipogott egyet-egyet.

Halk kopogás hallatszott, majd Jack dörmögő hangja csendült az ajtó mögül tompán, hogy bemehet-e. Sara megijedt, hisz a szemeit kisírta, nem tudta, mit tegyen, beengedje-e Jacket vagy elküldje, de végül arra jutott, hogy kénytelen beengedni, hisz a szoba Jacké, csak nem tilthatja ki onnét.

- Gyere - válaszolta Sara félve, miután szemeit megtörölgette, és remélte, hogy Jack nem veszi majd észre azt, hogy sírt. A férfi óvatosan lépett be az ajtón, kissé kínosan érezte magát, hisz mióta Sara beköltözött, nem volt a szobájában. Azt látta, hogy különböző holmikat cipel haza, olykor ragasztót vagy kalapácsot kért tőle, de az eredményt nem látta soha. Elbűvölve futtatta végig a tekintetét az otthonos kis szobán. Jack hangulatosnak gondolta, rögtön jól érezte magát a szépen díszített helyen, azonban mikor meglátta az ágy közepén kuporgó Sarat, kisírt szemekkel megijedt, hogy a lány nincs jól.

- Sara, jól érzed magad? Fáj valamid? - lépett oda rögtön a férfi, majd mellé ült az ágyra, nagy tenyerét pedig a lány homlokára tapasztotta, hogy megnézze, lázas-e. Sara elmosolyodott a gesztuson, majd megnyugtatta Jacket, hogy jól van, semmije sem fáj. - Akkor mi a baj? - kérdezte aggódó tekintettel a férfi, hisz látta, hogy Sara rosszkedvű és sírt.

- Semmi, jól vagyok, tényleg - felelte szűkszavúan.

- Ugyan, Sara, látom, hogy van valami baj. Rosszat mondtam? - találgatott Jack.

- Nem, dehogy.

A férfi gondolkodott, hisz eddig nem volt semmi baj, egészen addig... - esett le neki - amíg Stephany meg nem jelent. Jack rájött, mi nyomja a lány lelkét.

- Stephany a baj? - kérdezett rá, melyre a lány csak lesütötte a szemét, mely szinte néma beleegyezés volt.

- Már értem. Hidd el, félreértetted, elküldtem - próbálta biztosítani a lányt a tényről, hogy semmit sem akar Stephanytól többé.

- Semmi okod a magyarázkodásra, Jack, tényleg - színlelt mosolyt a lány, de Jack nem hitt neki. Jobban ismerte már annál, hogy át tudja verni.

- Figyelj, Sara - fogta meg Jack a jobb kezét, majd a lány szemébe nézett - hidd el, Stephanyhoz már semmi közöm. Régen együtt töltöttünk egy kis időt, de annak már régen vége. Már más tetszik - húzta kaján mosolyra az ajkát a férfi abban reménykedve, hogy Saranak leesik, hogy rá gondol, de nem így történt. Sara újra lehajtotta a fejét, kerülve Jack tekintetét, kezét pedig visszahúzta maga mellé. Jack ekkor jött rá, hogy Saránál nem működik a célozgatás; ha mondani szeretne valamit, azt konkrétan kell tennie, máskülönben a lány csak félreérti.

- Engem te érdekelsz - közölte Jack határozottan, és már nem félt a választól, hisz egyértelműen látszott, hogy Sara számára sem közömbös. Egy kis félsz azért volt benne, de bízott benne, hogy Sara ugyanúgy érez, ahogy ő.

Sara meglepődve kapta rá a tekintetét, nem hitt a fülének. Sosem gondolta, hogy Jack viszonozza az érzéseit. Csak kerek szemekkel nézett a férfira, meg sem tudott szólalni.

- Talán valamit mondanod kellene erre - mondta Jack kissé zavarban. - Mondjuk, hogy szeretnél-e velem vacsorázni, vagy valami.

Sara arcára kiült őszinte mosolyról Jack már feltételezte, hogy a válasz pozitív lesz a számára, de csak akkor bizonyosodott meg benne, mikor a lány beleegyezett a randevúba. Jack megkönnyebbülten sóhajtott fel, hisz rájött, feleslegesen aggódott amiatt, hogy Sara majd elutasítja őt, Sara pedig olyan boldogságot érzett, mint még soha.

- Most lemegyek, mert bezártam az ajtót, és így nem igen lesz ma forgalom - állt fel Jack Sara mellől, kissé bódultan, zavartan, de annál nagyobb örömmel a szívében. - Akkor pár óra múlva randizunk - jegyezte meg Jack, majd boldog mosollyal az arcán távozott a lány szobájából.

Sara arcáról sem lehetett letörölni a boldogságot, tudta, hogy ez valami nagynak, valami igazán jónak a kezdete, és rájött, hogy már egy cseppet sem bánja, hogy beengedte a szívébe és az életébe Jacket. Rájött, hogy hiába volt árva eddig, most már nem az, mert van valaki, aki mellette van, és viszonozza a szerelmét. Sara csak bízott a jövőben. Csak remélte, hogy minden úgy alakul majd, ahogy az álmaiban, vagy legalábbis hasonlóan, mert ez az élet, nem pedig egy álom. Úgy érezte, nincs többé szüksége álmodozásra. Nem fog többé vágyakat kergetni lefekvés előtt, mert az élete jobb lesz, mint ami a fejében valaha is megszülethet.

*VÉGE*