Az
ebéd csendesen és feszülten telt
el. Szinte
már
alig vártam, hogy lejárjon és mehessek dolgozni. Fel sem fogtam
még
a mai nap eseményeit de
szívem szerint ki is töröltem volna. Nagyon jó volt látni Billt,
de közben akkora port kavart az életemen, az érzelmeim közt és a
szívemben, hogy nem voltam benne biztos, hogy ez jó a számomra.
Alarick dühös, sértett vagy fene tudja mi, és ez nem segít az
amúgy is labilis kapcsolatunkon. Szeretem, de lassan úgy érzem,
hogy megfolyt a szeretetével.
Szeretne velem összeköltözni, néha
még gyerekekről is beszél, én viszont egyelőre
jól
érzem magam így. Szeretem a magányt, megnyugtat. Szeretek
hazamenni egy hosszú nap után, magamra csukni a lakásom ajtaját
és csendben,
nyugalomban
kipihenni magam, de ha együtt élnénk akkor mindezt elfelejthetném.
A
forgalmas és eseménydús délelőtt után a délutánom nyugodtan
telt,
miután
Lana és az édesapja elmentek, Herr Steiner engem is haza engedett
hamarabb ezért miután jól beöltöztem
a csípős hidegre való tekintettel, hazamentem. Szerencsére a
lakásomhoz közel van egy vegyesbolt, így miután lepakoltam otthon
a holmimat, úgy döntöttem az utat gyalog teszem meg. Az idő
nem
lett jobb csak a hóesés
enyhült valamelyest de élveztem, hogy a
frissen
hullott hó a csizmám talpa alatt ropogott. Az ünnepek igaz már
jócskán elmúltak, mégis megmaradt a német
karácsonyra oly jellemző hangulat. Az utcák még mindig díszben
álltak, a lakások ablakában még mindig fellelhető volt
néhány
világító dísz. Kis
csomagommal visszafelé sétáltam már, mikor a mobilom őrült
csengésbe kezdett a zsebemben. Gyorsan kikaptam a készüléket és
fogadtam az ismeretlen számról érkező hívást.
– Alexandra
Swartz, tessék – szóltam bele.
– Mondtam,
hogy hívlak! – Csendült fel az oly ismerős hang a vonal túlsó
végén. Nagyot nyeltem, hisz a gyomrom hangja hallatán újra
görcsbe rándult. – Van kedved velem vacsorázni? – Tért
rögtön a tárgyra.
– Bill?
– Honnan van meg a számom? – Értetlenkedtem.
– Felixtől
– válaszolta teljes természetességgel. – Nos, van kedved? –
Kérdezett rá újra. Elgondolkoztam. Nem akartam tovább szítani
Alarick haragját, és ha beleegyeznék abba, hogy találkozom Billel
és megtudná, biztos vagyok benne, hogy Rick kiakadna, jelzem,
jogosan. Nehéz időszak volt számomra a szakítás, nem értem mire
volna jó újra fájdítani a szívem.
–
Ne
haragudj Bill, de nem lehet – válaszoltam végül nehezen, hisz a
szívem azt súgta
fogadjam el a meghívást.
–
Ugyan
már, csak egy baráti vacsora. Olyan régen nem találkoztunk. Hány
éve is?
– Kérdezte,
de nem várta meg a válaszom, maga
felelte meg – legalább hat éve nem találkoztunk, ha nem több.
– érvelt.
– Sajnálom
Bill de tényleg nem! – Ismételtem meg nehezen. Annyi kérdésem
lett volna hozzá, annyi mindenre kíváncsi voltam vele
kapcsolatban. Szerettem volna tudni, miért hagyott el ahogy azt is,
hogy van most, milyen a sorsa és, hogy boldog-e, de gondolnom
kellett Rickre is.
– Alarick
miatt, igaz? – Kérdezte kissé letörten, apró éllel a
hangjában.
– Igen,
miatta. Nem szeretném, ha többet látna a találkozásunkban, mint
ami igazából.
– Annyira
tudtam, hogy amint elengedlek, ő lecsap rád. Már akkor utánad
sóvárgott, mikor együtt voltunk és nézd csak meg, vele vagy.
Tudhattam volna. – Nevetett bele a telefonba keserédesen.
Gyorsabbra váltottam a lépteimet, mert kissé dühös lettem.
–
Már
megbocsáss Bill, de azt hiszem, hogy jogom van eldönteni kivel
akarok lenni. Mit vártál, hogy megjelensz több mint hét év után
és én még mindig utánad sírdogálok
és rád várok? Nem érdekelnek a szándékaid, legyen az baráti
vagy több. Tudod Bill
–
nyitottam ki nehézkesen a lakásom ajtaját, a vásárolt holmit
csak hanyagul az ajtó mellé hajítottam, egy kézzel pedig
megszabadultam a kabátomtól és a csizmámtól majd folytattam
–
szerettelek. El nem tudom mondani, mekkora űrt hagytál az
életemben, mikor egyik percről a másikra csak úgy elhagytál és
ha nem lett volna elég a tény, hogy életem szerelme faképnél
hagyott, anya
is akkor halt meg és tudod ki volt mellettem akkor? Segítek. Nem
te, hanem Rick és én nem akarom őt
bántani.
Ha ehhez az kell, hogy ne vacsorázzak veled, akkor az lesz
–
fejeztem be. Jól esett kimondani
pár, sok éve elnyomott
sérelmet. Elmondani azt, hogy mennyire tönkretette az életem
azzal, hogy összetörte a szívemet.
–
Ezt
nem tudtam, nagyon sajnálom az anyukádat – felelte döbbenten
majd
folytatta
–
és azt is sajnálom, hogy bántottalak. Hidd el, okom volt arra,
hogy elhagyjalak. Ha lehetne, most is veled lennék, de akkor
döntenem kellett és így döntöttem. Szeretném neked
elmagyarázni,
hogy mi történt akkor.
– Miért
pont most Bill? Annyi év volt rá, hogy megkeress és most, hogy
belém futottál felébredt az önérzeted?
–
Nem,
most jutottam
el oda, hogy tehetek az ellen, ami miatt el kellett hagyjalak. Igazad
van,
nem
kerestelek és most sem szándékosan találkoztunk, de megkerestelek
volna ha ma nem futunk össze.
– Felelte
őszintén.
Nagyon érdekelt a magyarázta. Tudni akartam, mi volt az a nagy
dolog, ami miatt el kellett dobjon.
–
Találkozz
velem, akkor ne vacsorázunk, csak üljük le valahol és
beszéljük meg
–
Kérlelt újra, én pedig nem tudtam ellenállni
annak, hogy megtudjam az igazat, pedig
tudtam, hogy nem szabadna.
– Rendben,
de Rick nem tudhat róla – feleltem.- Holnap délután?
– Amikor
csak szeretnéd. – Vágta rá rögtön.
–
Jó,
háromkor végzek. Utána találkozunk a Mayersben
az irodával szemben.
–
Ott
leszek
–
Válaszolta nyugodtabban,
hangjából ki lehetett
hallani, hogy mosolyog.
– Szép
estét Lexi.
– Neked
is – válaszoltam, majd bontottam a vonalat.
Szinte
csak kifújtam a levegőt mellyel hevesen dobogó szívemet
megnyugtattam, – mely megjegyzem nem tudom a haragtól vagy az
izgalomtól vert eszeveszett módon, – máris kopogást hallottam
az ajtó túloldaláról, ezért sietve lépdeltem és kinyitottam
azt. Alarick állt az ajtóban, teljesen átfagyva. Szökés hajára
egy fekete sapkát húzott ugyan, de mikor levette, fülei pont olyan
pirosak voltak, mint az orra és a kezei. Dideregve lépett be az
ajtón, délutáni rosszkedve nagyjából elillant s bár szemeiben
láttam a tőle nem megszokott keserű csillogást, mégis mosollyal
és hideg puszival üdvözölt.
– Szia,
hát te? – kérdeztem meglepve, hisz aznapra nem beszéltük meg,
hogy átjön.
– Gondoltam
megleplek – Válaszolta és kabátja belsejéből előhúzott egy
üveg édes Merlot-ot.
– Hát
ez meg? – Lepődtem meg, hisz amúgy nem volt szokásunk borozni,
sőt alkoholt sem fogyasztottunk gyakran.
– Gondoltam
egy kicsit kikapcsolódhatnánk – felelte, miközben kabátját és
havas bakancsát óvatosan helyezte a tartókra.
– Jó,
de még nem csináltam vacsorát, az előbb jöttem meg a boltból –
estem zavarba hirtelen.
– Semmi
baj, ráérünk – mosolygott rám. Én gyorsan felkaptam a
bevásárlásból hozott szatyrot és kipakoltam belőle azt a néhány
hozzávalót, melyet a csirkés rizottóhoz vásároltam miközben
áldottam az eszem, hogy ilyen gyorsan elkészíthető ételt
választottam. Amíg elkészítettem a vacsorát, megbontottuk a
bort. Meglepően jól esett, ahhoz képest, hogy meg sem tudom
mondani, mikor ittam utoljára. Éreztem, hogy némileg a fejembe
szállt, már jókedvem volt tőle, csacsogtam, viccelődtem és
önfeledten kavargattam össze az alapanyagokat, mikor Alarick
komolyságot sugalló hangon szólított.
– Lexi,
figyelj egy kicsit – mondta, én pedig továbbra is bohóckodva
fordultam felé, de ahogy megláttam az arcára kiülő komolyságot,
rögtön visszavettem és rá figyeltem.
– Baj
van?
– Nem,
csak szeretnék tőled kérdezni valamit, de most komolyan – nyelt
egy nagyot, és éreztem hogy a levegő megtelik feszültséggel
közöttünk, én pedig érdeklődve de mégis inkább ijedten vártam
a kérdést. Rick újra nagyot nyelt majd nagy levegőt vett és rám
emelte a tekintetét, amit eddig az asztallapon pihentetett.
– Ugye
nem fogsz érte elhagyni? – Nézett szomorú ám bizakodó, mégis
aggodalmas szemekkel és pedig csípőből, gondolkodás nélkül
válaszoltam:
– Ugyan,
dehogy foglak, ne nevettess már. Bill a múlt és túl vagyok rajta.
Véletlenül találkoztunk össze ma is, nem tudtam, hogy jön és
nincs is jelentősége. Holnap majd elmagyarázom neki, hogy téged
szeretlek, veled vagyok és hagyjon békén – Válaszoltam, majd
pár másodperc múlva rádöbbentem, hogy mit is mondtam. Akkorát
hazudtam azzal, hogy túl vagyok rajta, mint még talán soha, ezért
pedig a plafon is egész nyugodtan rám szakadhatott volna, de ami a
rosszabb: Kikotyogtam, hogy Billel találkozok holnap, pedig nem
akartam neki elmondani, nem akartam, hogy tovább aggódjon, most
pedig bele estem a saját levesembe és Rick mindent tud, méghozzá
a rosszabb változatot.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése