Tiltott Gyönyör Novellák - #5 Köszöntelek a családban!

Miután Andyvel megígértük egymásnak, hogy ezután tényleg mindent megbeszélünk, és nem magunkban őrlődünk, minden rendben volt. A terhességem további időszakát ágyban töltöttem gyakorlatilag folyamatosan. Ha nem Andy volt velem, akkor Nancy, sőt még Tina és a barátnője is átjött párszor, hogy ne unjam magam halálra. Az időm nagy részét sorozatnézéssel, olvasással és internetezéssel töltöttem.

A cég, ami felvásárolta a programomat, jól halad, de még legalább egy év, míg a piacra kerül az új felolvasó szoftver, ami igazából már nem is az enyém, hanem a cégé, de az eladásokból profitálok életem végéig. Ezért sem aggódom amiatt, hogy nem dolgozom, mert az összegből, amit kaptam, hosszú ideig ellenék, illetve havonta érkezik majd a csekkem az eladásokból. Az ominózus kerti partink óta a szüleimmel nem beszéltem. Az apukámtól kaptam egy lapot névnapomra, de ennyivel le is volt zárva a kommunikáció közöttünk. Bevallom, fájt a dolog, úgy érzem, nem érek annyit, hogy lenyeljék a büszkeségüket, és ne törődjenek azzal, mit gondolnak majd mások. Andy szerint csak meg kell békéljenek a helyzettel, azonban én nem tudom ezt elfogadni. Ha szeretnek, szeressenek így is. Ne legyen feltétel az, hogy úgy tegyek, ahogy ők vagy mások akarják. Talán azt mondhatom, ez az egyetlen dolog, ami zavart az elmúlt időszakból.

Már alig vártam, hogy kibújjon a kis csöppségünk, a karomban tarthassam, és gondoskodhassak róla, arról nem is beszélve, hogy furdalt a kíváncsiság: kisfiunk vagy kislányunk lesz-e. Már csak pár napom volt a szülésig, és nagyon izgatott voltam már. Mindenem fájt, úgy éreztem magam, mint egy nagy lufi, ami pillanatokon belül kipukkanhat. Nyűgös voltam, fáradt, és féltem is attól, hogy esetleg probléma merül fel a szülés alatt. Andy leste minden kívánságom, folyton kérdezgette, hogy van-e valamire szükségem, de számomra ez már nem volt segítség. Feleslegesnek éreztem magam, semmittevőnek. Legszívesebben sétáltam volna egy nagyot az utcán, elmentem volna étterembe vagy bárhová, csak ne a négy fal között kellett volna henyéljek, de sajnos ezt nem tehettem meg addig, míg a kis pocaklakóm világra nem jött.

A tavaszi nap sugarai a sötétítő függönyt kikerülve sunyi módon beszivárogtak a szobába, de ezúttal ezt nem bántam. Andy még bőven az igazak álmát aludta, hisz még korán volt, csupán hat óra; nekem azonban úgy pattant ki a szemem, mintha legalábbis tizenakárhány órát aludtam volna, ami nem igaz, hisz alig öt órával ezelőtt nyomott el az álom.

Nehézkesen kikászálódtam az ágyból, és úgy döntöttem, veszek egy jó meleg fürdőt. Az orvosom szerint elősegíti a szülést. Én ebben nem igazán hittem, de amúgy is jól esett volna egy kis lubickolás, ezért ezúttal a tusolás helyett ezt választottam.

A sarokkádat tele engedtem jó meleg vízzel, némi vanília illatú habfürdőt öntöttem a csobogó vízbe, majd nyakig belemerültem. Jól esett a meleg, ellazította a fájó derekamat, sőt, a közérzetem is sokat javult. Csukott szemmel relaxáltam, teljesen el voltam merülve a gondolataimba, mikor egy lágy kéz simított végig az arcomon. Tudtam, hogy a párom az, hisz ki más lehetne. Lassan nyitottam ki a szemem, és egy kedvesen mosolygó Andyvel találtam szembe magam. A kád szélén ült, és úgy nézett le rám, mintha szebbet sosem látott volna.

– Mi ez a vigyor korán reggel? – kérdeztem, de az én arcom is tükrözte az ő jókedvét.

– Legközelebb kiabálhatok is, ha azt szeretnéd – viccelődött.

– Nem, ez teljesen megfelel így – válaszoltam, majd egy picit hátrább döntöttem a fejem, jelezve, hogy kérem a reggeli puszimat. Ő ezt szíves örömest meg is adta nekem. Ajkai először lágyan érintették a számat, s ahogy mélyült a csók, egyre jobban kívántam őt.

– Úgy beülnék melléd – mondta, mikor megszakította még jobban elmélyülni készülő csókunkat.

– Elférünk ketten is – célozgattam arra, hogy nem lenne ellenemre, ha társulna.

– Az a baj, hogy nem tudnék jó fiú lenni, ha csatlakoznék, úgyhogy inkább megyek, és csinálok neked reggelit – jelentette ki, én pedig lemondóan sóhajtva egyeztem bele.

Mivel a teljes ágynyugalom kitér arra is, hogy nem lehetünk együtt, az elmúlt hónapokban nélkülöztük az együttléteket. Tudtam, hogy ez ebben az esetben jól is jött volna, de valahogy féltünk attól, hogy negatív irányba sül majd el a dolog, ezért ezt a szex lehetőségét, mint szülés beindítást, levettük a listáról. Ehelyett azonban szerepel rajta a tonik és a meleg vizes fürdő.

Még pancsoltam pár percet, majd úgy véltem, hogy elég a jóból, így megszárítkoztam, felöltöztem, és kibattyogtam a konyhába, ahol már Andy elkészítette a tálcát egy pohár narancslével, omlettet sütött, és mellé rakott még egy kis pirítóst dzsemmel és vajjal.

- Be az ágyba, kész a reggeli – parancsolt rám, de én ellenkeztem.

- Ma együnk inkább itt az asztalnál, jó? – kérdeztem, és elővettem a mindig bevált boci szemeimet. – Csak most az egyszer – kérleltem nagyokat pislogva. Pár pillanatig őrlődve nézett rám, láttam rajta, hogy legszívesebben mégis az ágyba dugna, ahogy azt az orvos parancsolta, de azt is tudja, milyen nehezen viselem már az ágyam társaságát.

- Na jól van, de csak most az egyszer – felelte beletörődve, majd a tálcát átvitte az asztalhoz. A tányérokat és a poharat letette rá, és a saját tányérját is letette. Miután elfogyasztottuk a reggelit, nem volt más választásom, újra a szobába száműzött, és miután biztos volt benne, hogy jó helyen vagyok, elindult dolgozni. Szerencsére egész rugalmasak voltak a munkahelyén, így amíg meg nem érkezett a baba, Andy csak beugrós lett, így több időt tudott velem tölteni. Egész délelőtt sorozatot néztem, és bevallom, már igen idegesített a főszereplő lány rinyálása a Matt nevezetű gimis szerelme után, mikor úgy éreztem, lassan fél kettő fele, hogy megéheztem. Úgy, ahogy minden nap, most is a közeli étteremből rendeltem magamnak, ezúttal fűszeres rakott padlizsánt csirkehússal, és egy kis zellerkrém levest. Gyorsan meg is érkezett az étel. Miután megettem a rendelt finomságokat, úgy éreztem, jó fog esni egy kis szundikálás, ezért le is pihentem.

***

Riadtan pattantak ki a szemeim. A hideg, nedves nadrágom kellemetlenül tapadt a combomra, miközben újra éreztem azt a görcsös fájdalmat, melyet pár hónappal ezelőtt, de ezúttal nem estem pánikba, hisz tudtam, mi következik: jön a baba! Andy reggel azt mondta, négy óra felé ér haza. Az órára pillantva, a negyed ötöt mutatott, de úgy sejtettem, még nem ért haza, ezért a telefonomért nyúltam, miközben próbáltam a videókból ellesett nyugtató légzést reprodukálni.

– Szia szívem, mindjárt otthon vagyok már – szólt bele csilingelő hanggal a telefonba.

– Az jó lesz, mert van egy kis dolgunk a kórház felé – mondtam, talán egy kicsit nagyobb izgalommal, mint ahogy azt szerettem volna.

– Tessék? – kiáltott fel rögtön – jön a baba? – kérdezte, szinte feleslegesen, csak bizonyosságképp.

– Igen – válaszoltam.

– Két perc, és ott vagyok – csengett a hangja idegesen.

– Hé, nyugi, csak lassan, ne rohanj, még van idő – feleltem, miközben jót mosolyogtam az izgalmán.

– Jó, akkor is igyekszem! – felelte sietve, majd bontotta a vonalat. Mikor kicsit enyhülni éreztem a fájdalmat, lassan elbattyogtam a szekrényig, és kivettem belőle egy tiszta melegítő együttest a fiúkból, pedig fehérneműt, majd megmosakodtam és átöltöztem. A koszos ruhámat és a lepedőt pedig összefogtam, és lassan lépkedtem a mosókonyha felé, mikor Andy szinte lihegve esett be az ajtón.

–Te meg mit csinálsz? – kérdezte idegesen.

– Megyek, és berakom a szennyest a mosógépbe – feleltem teljesen nyugodtan és természetesen, mintha ő kérdezett volna butaságot. Nyugalmam köszönhető volt annak, hogy tudtam, a magzatvíz elfolyt, ám a vajúdósomnak ez csak az eleje; a baba még biztosan nem bújik ki pár órán belül.

– De azonnal mennünk kell a kórházba – rivallt rám.

– Nyugodj meg életem, vegyél mély levegőket – mondtam, miközben odasétáltam hozzá, és vártam, hogy meg is tegye, amit kérek. Miután fújt egy nagyot, folytattam – jó, akkor most ülj le, és szusszanj egyet, majd ha öt percesek lesznek a fájások, elindulunk – mondtam, és elmasíroztam a kitűzött célom felé. Betettem a mosást, és a szárító funkciót is kiválasztottam.

Miután elkészültem, még én is leültem a kanapéra, ahova Andy is átnéztem az előre elkészített kis táskát, melybe olyan dolgok voltak, amire szükségem lehet a kórházban, miközben Andy, ha jól láttam, cseppet sem nyugodott meg.

Mikor éreztem a következő fájást, felpillantottam az órára, és így megtudtam, hogy a fájásaim nyolc percesek, azaz hogy a két fájás közötti idő nyolc perc körül mozog.

– Nem mehetnénk be hamarabb? – kérdezte Andy aggodalmasan, mikor látta a fájdalmat az arcomon, melyet próbáltam mély levegőkkel kompenzálni.

– Attól megnyugszol? – adtam be a derekam.

– Nem, de sokkal jobb volna, ha kórházban lennénk már, ahol biztos kezekben vagytok – válaszolta.

Miután rábólintottam arra, hogy induljunk hamarabb, pillanatokon belül beértünk a kórházba, hála annak, hogy elég közel van, és annak is, hogy Andy valószínűleg ez idő alatt bekarmolt pár büntetést, de látszólag nem zavarta a dolog. Miután beérkeztünk a recepcióhoz, kaptunk egy szobát, és kis idő múlva az orvosom is megérkezett. Miután megvizsgált, és mindent rendben talált, jelezte, ha bármi probléma van, nyugodtan szóljak egy nővérnek, és jön. Bevallom, rosszabbra számítottam. Amíg vártam, hogy elérkezzen végre ez a pillanat, bőven volt időm böngészni, utána olvasni a szülési élményeknek, pár videót is megnéztem, ami őszintén megrettentett, hisz ott rengetegen írták, mennyire rossz élmény volt számukra a szülés, mekkora fájdalommal járt, s milyen kínokon mentek át, míg kibújt a csöppségük; azonban nekem ez nem volt akkora törés. Fájt, természetesen, de csendben tűrtem a fájdalmat, olyankor Andy kezét szorongatva, összeszorított fogakkal számoltam magamban egytől felfelé, míg el nem múlt a fájdalom, miközben Andy a hátamat simogatta, vagy épp a mellkasának dőltem, és vártam, hogy elmúljon a fájdalom. Mikor nagyjából öt óra elteltével elég sűrűek lettek a fájások, az orvosom úgy döntött, mehet a menet, így betoltak a szülőszobába. Andy is velem volt, így zöld kórházi felszerelésben ült mellettem, végig a kezemet fogta, s biztató szavakat sugdosott a fülembe, míg el nem jött az utolsó, nagy nyomás ideje, és a pici babánk végre, a nagy várakozásnak eleget téve, a világra jött, melyet hangos, fülsüketítő sírással jelzett mindenki számára.

Megkönnyebbülten dőltem hátra az ágyon, hisz bármennyire is könnyebb volt a dolog a vártnál, attól elfáradtam.

- Kisfiú – szólalt meg az orvos, miközben egy kis csomagot helyezett a mellkasomra. A sírás rögvest alábbhagyott, csak nagy szemekkel nézett rám. Nagy mosollyal pillantottam fel Andyre, kinek szemei boldogan csillogtak, s talán néhány könnycsepp is megbújt bennük. Büszkén csókolt meg, majd dörmögte el, mennyire szeret, én pedig teljesen megbabonázva néztem a jövevényt. Haja sötét, szinte fekete, kis szemei szürkésen csillogva néztek vissza rám. Olyan boldogságot éltem át, mint még soha. A kötelék, mely köztem és a gyermekem között rögtön kialakult, semmihez sem fogható. Tudtam, mostantól ő a mindenem, vigyáznom kell rá bármi áron, és nem is vágytam másra, csak arra, hogy ez megtörténjen. Miután a picit is megvizsgálták, és velem is végzett az orvos, visszatérhettünk a szobámba. A babának az ágy mellé tettek egy kórházi babaágyat, de bevallom, semmi pénzért nem engedtem volna el, csak addig, míg Andynél van.

– Hát nem gyönyörű? – kérdeztem Andyt, aki mellém fészkelte be magát, kezeit a vállamon pihentette, míg kisfiunk a karomban aludt.

– A legszebb kisfiú a világon – felelte, és egy halvány puszit adott az arcomra, miközben megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait.

– Megnyugodtál végre? – mosolyogtam rá, és rápillantottam.

– Az hiszem – felelte. – Annyira büszke vagyok rád – nézett rám őszinte tekintettel.

– Miért? – kérdeztem vissza, bár sejtettem a válaszát.

– Mert annyira jól bírtad. Hihetetlen, hogy szinte mosolyogva mentél szülni – kacagott egyet.

– Jó, azért nem pont mosolyogva, de sokkal rosszabbra számítottam – feleltem. – Te nyertél – mosolyogtam rá.

– Igen, tényleg – válaszolt, miközben láttam rajta, hogy elgondolkodott.

– Na, és? Mi lesz a neve? – érdeklődtem, mert már tényleg tudni szerettem volna. Eddig nem mondott semmit, bár voltak felmerülő nevek, sosem mondta ki, mik közül válogat.

– Mit szólsz a Noahhoz? – kérdezte, miközben tekintetét újra a babára vezette.

Ízlelgettem magamban a nevet, miközben a karomban mocorogni kezdő picurra néztem. A pici kinyitotta álmos szemeit, miközben kis nyöszörgő hangot hallatott.

– Szia Noah, köszöntelek a családban – mondtam, miközben picit ringatni kezdtem, hogy ne kezdjen el sírni. Andy közelebb húzott magához, és egy puszit adott a fejem búbjára. Végre, egész életemben először úgy éreztem, mindenem megvan, amire szükségem lehet. Eddig mindig vágytam valamire. Fiatal koromban arra, hogy elköltözhessek a szüleimtől, kicsit idősödve munkára és diplomára, majd munkahelyre, szerelemre, és végül egy családra. Mára mindenem megvan, amire valaha vágytam, és nem panaszkodhatom. Bármilyen göröngyös is volt az idáig vezető út, úgy érzem, ebben a percben én vagyok a világ legboldogabb embere!