Ugrás a fő tartalomra

31. Fejezet

Andy 

Mikor megérkezett az orvos, megkért, hogy a vizsgálat erejéig menjek ki. Nagyon nem tetszett, nem akartam egyedül hagyni Mollyt, de megtettem, amit kért, és kijöttem. Legalább a harmadik szál cigimet szívtam, mikor az orvos végre-valahára kijött, de hiába kérdeztem, mi a baja Mollynak, csak annyit felelt, hogy beszéljem meg vele. Megköszöntem a segítséget, és szinte rohantam Mollyhoz, hogy megtudjam, mi történt. Ideges voltam, és féltem attól, hogy valami nagyobb baja van. Féltettem őt, és mikor rosszul lett, hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak. Most pedig hiába kérdezgetem tőle, hogy mi történt, mit mondott az orvos, nem felelt, csak nézett maga elé, szemeiből a kétségbeesés sugárzott, és ettől, ha lehet, még jobban megijedtem.


– Mondj már valamit, könyörgöm! – csattantam fel hirtelen, mert már nem bírtam a tudatlanságot. Tudni akartam, mit mondott. Hevességemre végre rám emelte a tekintetét, majd nagyot sóhajtott.

– Terhes vagyok – közölte remegő hangon, majd szeméből előbukkantak az első könnyek.

Ledöbbentem. A szavam elakadt, csak ismételgettem magamban azt, hogy terhes, de nem tudtam hová tenni a dolgot.

– Terhes vagy? De hogyan? – kérdeztem, mert azt tudtam, hogy én mindig védekeztem, és azt is tudtam, hogy ő sosem lenne ennyire felelőtlen, hogy védekezés nélkül legyen együtt valakivel.

– Amit most mondani fogok, azt nem akartam elmondani soha, nem csak neked, senkinek sem – kezdett bele, és nem volt túl biztató az, amit mondott. – Aznap éjszaka, Dean nem csak megszorongatott egy kicsit – mondta, de hangja elcsuklott, nem folytatta, és nem is kellett. Tudtam, hogyan folytatódna a mondandója, és nem akartam hallani.

– Istenem – mondtam döbbenten, de ez az érzés hirtelen átcsapott valami másba. Haragba. – Kicsinálom – mondtam, és idegességemben felpattantam a szőnyegről, ahol eddig Molly előtt térdeltem.

– Már megkapta azt, ami jár neki – felelte Molly, miközben lassan emelte rám a tekintetét. Láttam rajta, hogy fáj neki erre akár csak gondolni is.

– Remélem, legalább az intenzíven kötött ki – jegyeztem meg, majd visszaültem mellé, de egyszerűen nem bírtam nyugton maradni. Hihetetlenül ideges voltam. – Miért nem mondtad el? – kérdeztem az első gondolatot, mely ezzel kapcsolatban felmerült bennem.

– Mert szégyelltem – válaszolta, miközben könyökét a térdének támasztotta, s úgy temette tenyerébe az arcát.

– És mi lesz most? – tettem fel a következő kérdésemet.


Megjegyzések

  1. Szia.

    Nagyon tetszett a rész, remélem megtartják, és együtt nevelik fel. :D Mia biztos örülne neki, szóval én is.

    Ölel,
    Kanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bármi lehet, a következőből pedig kiderül:)
      Mia biztos örülne, ki nem örül egy kis tesónak?!:)

      Törlés
  2. Szia!
    Szuper rész lett,én támogatom Molli álláspontját. Nem akarta a babát,ráadásul az is lehet,hogy nem tudná szeretni,ha csak Deant látja benne. Nem tudom mit hozol ki belőle,de kíváncsian,epekedve várom a következő részt. (Én egy kicsi Andynek időközben jobban örülnék. :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokszor nem az a lényeg, ki a biológiai apa, a neveltetés sokat számít. Mondatjuk, ha esetleg megtartanák, ha kívül nem is, de belül biztosan hasonlítana Andyre:)

      Törlés
  3. Szia!
    Imádtam!
    Andy reakciója... na igen hasonlóra számítottam :).... és nyugi Andy az a féreg megkapta a magáét... na és ahogyan reagált a babára...:):) Az én szívemet is megmelengedte az eszmefuttatása :)

    További szép napot!
    szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa:) Úgy örülök, hogy tetszik és szimpatikus volt a reakciója:) Igen, azok akik ennyire "belelátnak, éreznek" egy szereplőbe, azok már sejthették, hogy nem fog hanyatt -homlok menekülni:) Puszi

      Törlés
  4. Nos, nehéz szóhoz jutni. Nem írtam az előző fejezethez véleményt, mert kíváncsi voltam, mi lesz a következő részben, szóval akkor most leírom, hogy én személy szerint nem tartottam jó ötletnek, ezt az egész babás dolgot. Mármint, Mia még okés, mert szerelemből fogant, de Molly gyereke nem, és emiatt furcsa érzések vannak bennem. Elvetetni egy babát, aki nem tehet semmiről, szörnyű dolog, de mégis, ha Molly akárhányszor ránézne a kisbabára (főleg, ha fiú lesz) akkor az apját látná benne. Legalábbis szerintem. És persze, ha Dean rájönne a dologra, gondolom ő is látni akarná a gyereket, teljesen jogosan, hiszen nincs börtönben. Szóval ez így maga a cselekményről a véleményem. Aztán van még valami, ami szintén a terhességhez kapcsolódik. Egyre több olyan blogot láttam, amiben a főszereplő várandós lesz a történet alatt, tehát nem csak az epilógus részben derül ki, hogy pár év múlva a sztori vége után gyereket vár. Emiatt is, sajnáltam, hogy ehhez folyamodtál, nekem sokkal jobban tetszett volna, ha Molly csak később lesz terhes Andytől. Jó, tudom. Ez így túl happy end érzést kelt, de akkor kevésbé kellett volna befejeznem a történetet rossz szájízzel, és elkerültük volna ezt a mostanában divattá vált terhességet a blogoknál.
    Andy őrlődése csak azt mutatja, hogy mennyire jó ember. Határozottan állíthatom, hogy az én véleményem szerint, ő a legjobb karakter a történetben. Remélem, ha meg is tartják most ezt a babát, akkor bevállalnak Mollyval egy közös gyereket.
    (Még egy gyors észrevétel így a végére: a posztert nem hosszú 'ó'-val írják.:D De egyébként az első nagyon menő lett.)
    Kíváncsian várom az utolsó részt!:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, ami késik nem múlik:) Szóval, hogy válaszoljak az észrevételeidre: Pont ezt a kettősséget szerettem volna elérni, hogy az olvasó elgondolkozzon azon, hogy mi lenne a helyes vagy logikus lépés. Kicsit agyaljon, ő mit tenne Molly helyében, hisz ez egy nem megszokott helyzet, és úgy látom nálad is elértem a célom:) A babás mozzanatról viszont annyit, hogy ez a történet már akkor megvolt, ha ne is kidolgozva teljesen, mikor még nem volt annyi "babás" blog, sajnálom, hogy ez számodra ez negatívan jött le, sajnos ez tényleg felkapott téma lett, de nem szerettem volna megváltoztatni az alap történetet, hisz erre építettem a hónapok alatt.
      Ha lesz folytatás - még nem vagyok benne biztos, hogy elkezdem, de úgy is fejezem be, hogy legyen rá lehetőség a jövőben - akkor egy alappillére Dean, így jogos a Deannel kapcsolatos észrevételed:)
      Köszönöm, hogy jelezted, igazad van, már javítottam is, illetve azt is köszönöm, hogy kifejtetted a gondolataidat a történettel kapcsolatban. Jó tudni ezeket:)

      Törlés
  5. Na szóval, már mióta olvaslak, ne kérdezd miért, de nem nagyon kommenteltem. Itt az alkalom! :D
    Én valahol mélyen azt remélem, hogy Andytől származik a baba.. Biztos kilyukadt az óvszer. Nagyon remélem!!!
    A másik ami tetszett: Andy. Türelmes, megértő, gyengéd.
    Adri :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, ami késik nem múlik:) Köszönöm, hogy leírtad, hogyan gondolod:)
      Hamarosan folytatás:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zuhanás - 17. Rész - Blogregény - Befejezés

*Ebony* Hat hete omlott össze a világom. Hat hete vesztettem el mindent és hat hete kaptam egy új életet, új szerelmet, új jövőt. Mikor kórházba kerültem, Matt nem tágított mellőlem hiába mondtam, hogy menjen csak haza, megleszek, nem foglalkozott vele. Minden nap ott ült, nem volt hajlandó vissza menni New Yorkba nélkülem. Azt mondta, nem hagy egyedül többé, amitől hihetetlenül boldog voltam. Úgy éreztem, lezártam életem eddigi szakaszát és kész voltam egy új fejezetre, egy új életre.

Szeress ha mersz!

  A meleg későtavaszi nap cirógatta sápadt bőrömet, ahogy a langyos földön elterülve élveztem a friss fű, föld és vadvirágok illatát. Éreztem, ahogy felmelegszik a testem és lelkem egyaránt. Mély, fáradt levegőt vettem, majd ásítva és nyújtózkodva ültem fel, hisz nem lustálkodhattam egész nap. Ezzel egyidejűleg neszt is hallottam a zöldellő erdőből. Fejemet a hang irányába kaptam, de a léptek mellé már a nevemen is elhangzott.

Az árva

Sokaknak az élet szép. Családjuk van, barátaik, biztos hátterük, de vannak olyan emberek, akiknek már gyermekkorukban eldől a sorsuk. A szüleik lemondanak róluk, és már pici korukban rossz az életük. Nehéz sors, pénztelenség, a szeretet hiánya formálja őket, és mikor felnőnek, hátránnyal indulnak. Nem tudják, milyen, ha egy támogató család áll mögöttük. Titkolják, honnan jöttek, hol nőttek fel, próbálják az életüket olyanná formálni, amilyen mindenki másnak, olykor sikerrel, de akad olyan is, aki pont olyan nincstelen marad, mint volt.