6. Rész

Magam sem tudom, miért, de ahelyett, hogy egyenesen hazamentem volna, beültem a hotel bárjába. Talán jól esett egy kicsit kimozdulni otthonról, de az is lehet, hogy egy apró hátsó szándék vezérelt. Abban bíztam, hogy beszélhetek még néhány szót Andyvel.

Komolyabb indokom nem volt – csak szerettem volna megérteni őt. Nem fér a fejembe, hogy egy helyes, kedves és láthatóan intelligens srác miért választja ezt a hivatást. Persze eAgy rossz szavam sem lehet, hiszen talán életem legjobb együttléte volt. Csakhogy azóta azon agyalok, mi lehet az oka annak, hogy pénzért fekszik le nőkkel.

Meg is szerettem volna kérdezni, de jött az a gyönyörű lány, aki olyan furcsán nézett rám... Én pedig inkább felvettem a nyúlcipőt. Féltem, hogy megint kellemetlen helyzetbe sodrom magam a folytonos beszédemmel.

– Akkor végre elmondod, milyen volt? – tette fel a héten sokadjára a kérdést Nancy.

– Alapjában véve jó volt... – feleltem.

– Most jön a „de"... – vetette oda szinte már unva, hiszen nálam mindig van egy „de".

– Minden olyan tökéletes volt. A hely, a srác, aki ajtót nyitott... még a recepciós is gyönyörű. Nagyon zavarban voltam. Úgy éreztem magam, mintha egy modellekkel teli forgatásra léptem volna be. Körülöttem mindenki gyönyörű és csinos, a hely makulátlan... én pedig... tudod! – böktem ki végre, amit igazán éreztem, és lesütöttem a szemem.

– Mit tudok, Molly? Neked kezeltetned kellene magad. Gyönyörű vagy, okos – hányszor mondjam még el? Attól, hogy sokan nem veszik észre, még így van. Na de, mesélj inkább: milyen volt vele?

– Érdekes – feleltem szűkszavúan, miközben a kávés bögrémbe merültem.

– Nem, ez nekem nem elég. Minden részletet hallani akarok – jelentette ki, ellenvetést nem tűrve.

– Jól van, na... Nem csak nekem kellene kezeltetnem magam, úgy érzem... – csíptem vissza, majd folytattam. – Leültünk a bárba, beszélgettünk pár szót. Nagyon figyelmes volt. Amikor azt kértem, hogy legyen önmaga, furcsán viselkedett. Vissza is kérdezett, hogy biztos vagyok-e benne. Utána megcsókolt, felmentünk a szobába... és megtörtént – mosolyodtam el szégyenlősen.

– Ennyi, hogy megtörtént? És aztán? Te tényleg nem avatsz be a szaftos részekbe, igaz?

– Nem, nem megyek mélyebbre a dolgokban. De folytatom. Mielőtt kisétált volna a szobából, megkérdezte, hogy jövök-e még. Később a bárban is összefutottunk, de hamar leléptem, mert odajött hozzánk egy lány, és kezdett kellemetlen lenni a helyzet... Így fogtam magam, és eljöttem.

Pár napig kerültem a témát, de jött a hétvége, és nem tudtam kihúzni magam Nancy vallatása alól.

– A lényeg, hogy jól érezted magad, ellazultál, és kiléptél a komfortzónádból. És mit gondolsz, mész még?

– Talán. Nem tudom. Jó volt... csak az a hely... Sokkal jobb lenne, ha nem ott találkoznánk.

– Akkor miért nem kérdezed meg tőle, hogy találkozhatnátok-e máshol? – kérdezte teljes természetességgel. – Keresd meg Facebookon vagy hívd fel. Ennyire egyszerű. Te csak túlbonyolítod.

– Jó, de milyen már az, hogy felhívom, és megkérdezem, jön-e házhoz...

– Végül is, ez a dolga, Molly. Kielégíteni minden igényedet – ne felejtsd el! Amit tesz, azért teszi, mert fizetsz neki. Gazdag vagy.

– Talán bejelölöm. Egyszerűbb lesz, ha írásban kommunikálunk, ismerve magamat – feleltem, de választ már nem kaptam, mert Nancy mobilja csörögni kezdett.

Míg telefonált, kimentem a konyhába, és újratöltöttem a kávés bögrém.

– Nincs kedved este beülni velünk a Rebel's-be? Beszélgetünk kicsit, iszogatunk. Jönnek Tomék is – kérdezte, miközben utánam jött.

– De, jó ötlet! Úgyis rég találkoztam Tommal és Rose-zal.

– Rendben, akkor nyolckor ott. Most mennem kell, mert Anyuval ebédelek. Csípd ki magad – hátha rád talál a szőke herceg – nevetett az utolsó mondaton, majd magához vette a táskáját és elindult a kijárat felé. Én pedig követtem.

– Csakis – mosolyogtam vissza. – Üdvözlöm Marthat! – kiáltottam utána, majd kulcsra zártam az ajtót Nancy után.

Örültem, hogy végre egy kicsit kikapcsolódhatok. A munkahelyemen kezdem feleslegesnek érezni magam, ami nyomasztó. Mindig szerettem hasznos lenni, de mostanában nincs túl sok dolgom az egy-egy programtesztelésen vagy elromlott gépek javításán kívül.

Mindig is szerettem volna eladni az általam írt szoftvereket, de soha nem volt merszem belekezdeni. Túl sok a bonyodalom – én pedig nem szeretem a komplikált dolgokat.

Mivel még csak fél egy volt, és már elfogyasztottam az ebédemet, a dolgozószobámba mentem. Bekapcsoltam a laptopot, megnyitottam a böngészőt, és bejelentkeztem a Facebookra.

A keresőbe beírtam: „Andrew Graham". Több lehetőség is feljött, de egyik sem volt a megfelelő. Próbálkoztam máshogy: „Andrew"-t „Andyre"-re írtam át – és rögtön leszűkült a keresés. Az első találat pont ő volt.

A profiljára kattintva nézelődtem, de mivel nem voltunk ismerősök, túl sok minden nem derült ki. Egyedül azt láttam, amit eddig is tudtam: Ohio államban lakik, és egyedülálló.

A képeket nem tudtam megnézni, csak a profilképek között böngészhettem.

Mi baj lehet belőle, ha bejelölöm? – gondoltam, miközben a kurzorom az „Ismerősnek jelölöm" gomb felett állt.

Nagy levegőt vettem... és rákattintottam.

– Rendben, ez is megvan – mondtam ki hangosan, majd kifújtam a levegőt, amit addig bent tartottam.

Áttértem a saját adatlapomra. Átböngésztem a fotóimat, megosztásaimat és kiírásaimat. Próbáltam szortírozni, kicsinosítani – ahogy mindenki más is –, hátha Andy majd körülnéz nálam.

Amikor meguntam, visszatértem a programhoz, amin az elmúlt hetekben dolgoztam.

Már csak néhány simítás hiányzott, hogy tökéletesen működjön. Ha végeztem, egy olyan szoftver készül el, amely nagyban segíti a vakok és gyengénlátók számítógépes munkáját. Ezzel hang alapján tudnak majd írni úgy, hogy közben 98%-os a nyelvtani helyesség.

Hiába próbáltam odafigyelni, folyton vissza-visszatekintettem a Facebookra, azt lesve, hogy visszajelölt-e már. Végül mérgesen csuktam le a laptopom tetejét a koncentrációm hiánya miatt, és úgy döntöttem, veszek egy jó meleg fürdőt. Megeresztettem a csapot, habfürdőt töltöttem a vízbe, majd mikor megtelt a kád, elmerültem a habokban.

Próbáltam kiüríteni a fejemet, nem gondolni Andyre és a pár nappal ezelőtti, együtt töltött éjszakára, de ez sem ment túl sikeresen. Még mindig érzem, ahogy végigsimít a hasamon, játszadozik a melleimmel, csókolja a nyakam. Újra abba a feltüzelt állapotba kerültem – vágytam rá újra és újra. Olyan volt nekem, mint egy alkoholistának egy korty bor: amint egy kicsit kapok, több és egyre több kell. Megízleltem az ízét, és már sosem elég.

Nagy sóhajjal nyitottam ki az eddig csukva tartott szememet, és kikászálódtam az elpárolgott habok közül. Megtörölköztem, majd köntösömbe és papucsomba bújva készítettem magamnak egy szendvicset, amit el is fogyasztottam. Ezután elkezdtem készülődni.

Az egyik indigókék ruhát vettem fel, amelyet még Nancy választott nekem a héten. A hajam felső rétegét lazán tűztem fel, míg hullámos alja a vállamra omlott. Halvány sminket tettem fel, majd taxit hívtam, hogy elindulhassak a Rebel's-be, hogy végre kikapcsolódhassak egy kicsit a barátaim társaságában.

Mikor leparkoltunk a régies épület előtt, kifizettem a fuvart, és felsétáltam az ajtóhoz vezető pár lépcsőfokon, majd beléptem az üvegajtón, ahol már Nancy, Mike, Tom és Rose is jelen voltak.

– Végre itt vagy – jelentette ki mosollyal az arcán Tom, régi egyetemi barátom, akivel sajnos csak ritkán tudok találkozni.

Egy nagy öleléssel fogadott, s közben egy puszit is nyomott az arcomra. Mosolyogva üdvözöltem, és viszonoztam az őszinte gesztust. Rose-nak, Tom barátnőjének is adtam két puszit, majd Mike-ot és Nancyt is üdvözöltem.

– Rendeltem neked egy Mai-Tait – tolta elém legjobb barátnőm a gyümölcsben és rumban gazdag koktélt. – Szükséged lesz rá – tette hozzá kissé halkabban.

– Nagyon rendes tőled, de miért mondod ezt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

– Esküszöm, ezúttal nem én voltam – tette hozzá előzetesen – de ha jól láttam, a bárpultnál van Andy – súgta oda kárörvendő mosollyal az arcán.

– Az nem létezik – kerekedett ki a szemem, és fejemet rögtön a pult felé kaptam, ahol ott állt álmaim és vágyaim pasija... csak sajnos nem egyedül.