2. Rész

Szőke hajam lágyan omlott a vállamra, majd az ágyra. A mennyezetre szerelt tükörben teljes alakomat láttam. Arcom kipirult, szemhéjam megremegett, szám égett a harapdálástól, amit a vágy okozott. Pihegve vettem a levegőt, végig magamat figyeltem, ahogy izgatottan feküdtem fekete fűzőmben, várva azt, aki megparancsolta, hogy feküdjek az ágyra. Alig bírtam magammal. Minden porcikám kiáltotta: keljek fel, keressem meg őt – de nem mozdultam. Csak átéltem minden egyes gyötrelmes, vággyal teli pillanatot, míg meg nem nyikordult az ajtó.

Csendes lépteit hallottam, halk mormogása árulta el, hogy tetszik neki, amit lát.

– Szót fogadtál – törte meg érces, mély hangja a feszültséggel teli csendet.

– Tudod, mit jelent ez? – kérdezte, mire huncutul nemet intettem a fejemmel, és bárgyún mosolyogtam továbbra is a saját tükörképemre.

– Dicséretet – mondta, és abban a kínzó pillanatban láttam meg a tükörben, ahogy lassan fölém mászik. Keze végigsiklott a combomon, a derekamon át a nyakam vonaláig. Hüvelykujjával gyengéden cirógatni kezdte az érzékeny bőrömet, amitől, ha lehet, még jobban feltüzelt.

Testét csak egy vékony boxer fedte, melyen keresztül már érezhető volt az izgalma. Lassan, komótosan csókolta végig a nyakam, kínzó lassúsággal haladva lefelé. Mikor már gyötrelmessé, szinte elviselhetetlenné vált minden érintés, nyögve, szinte könyörögve mondtam ki a nevét:

– Andy... kérlek – sóhajtottam fel.

Ma este nem vágytam gyengédségre. Azt akartam, tegyen velem, amit csak akar. Az övé vagyok. Ma nem én osztom a lapokat, nem én döntöm el, hogyan alakul az éjszaka. Csak egyet akartam: magamban érezni őt.

A mobilom, mint minden hétköznap, reggel hatkor jelezte, hogy ideje felkelni. Általában ez nem okozott gondot, de ma a pokolra kívántam azt a készüléket, mert életem legszebb álmát szakította félbe. Amint kikapcsoltam, rögtön próbáltam visszacsukni a szemem, hogy visszarepülhessek abba a csodálatos világba. Még éreztem a keze nyomát, csókjának puhaságát a testemen. Izgalmam egy csöppet sem lankadt, de lassan szertefoszlott az álom, helyét keserű valóság vette át. Csak álmodtam.

Fújtatva indultam a fürdőbe. Egy hideg zuhany és gyors reggeli után elindultam a munkahelyemre. A hétvégi álmodozásomat az éjszaka koronázta meg, de ideje volt végre visszatérni a Föld nevű bolygóra – és kiverni a fejemből ezt a gyönyörű, csodás és iszonyatosan szexi férfit.

– Miss Anderson! Felfáradna az irodámba? – hallatszott főnököm parancsoló hangja a házi telefonból.

– Természetesen, Mr. Matthews! – feleltem, majd már indultam is a hosszú üvegfallal övezett folyosón át. Magassarkúm kopogása visszhangzott, mintha siettetne.

Sosem szerettem a feltűnést; jobban kedvelem, ha megbújhatok a tömegben. Halk kopogtatás után – melyet egy még halkabb „tessék" követett – beléptem a tágas és világos irodába. Őszülő főnököm a hatalmas mahagóni íróasztal mögül fogadott. Ahogy beléptem, levette olvasószemüvegét, kissé felemelkedett székéből, és a szemközt álló székre mutatott.

– Miben segíthetek, uram? – kérdeztem a szokott tisztelettel, ahogy mindig, mikor hívatott.

– Hamarosan érkezik egy férfi. Egy új programot szeretne eladni a cégnek, ami gyorsítaná és egyszerűsítené a könyvelést és bérszámfejtést. Tudjuk, hogy kiemelkedő a szaktudása, de nem veszem meg a programot, amíg maga nem hagyja jóvá.

– Értem. Amint meglesz a program, lefuttatok egy algoritmust rajta, és akkor...

– Miss Anderson! – szakított félbe, mintha megérezte volna, hogy ismét olyasmiről beszélek, amit rajtam kívül senki sem ért.

– Semmit nem értett belőle, ugye? – motyogtam szemlesütve, sóhajtva. Megint hülyét csináltam magamból. Nem meglepő.

A főnököm a szokásos tárgyalási stílusban kedélyesen csevegett az érkező férfival, aki átadta nekem a programot. Miután átnéztem, megállapítottam, hogy bár elég kezdetleges, az alapja jó. A cégnek megfelel, én viszont ki tudnám egészíteni pár elemmel, amivel gyorsabbá és hatékonyabbá válna.

Miközben az unalmas beszélgetés zajlott, gondolataim újra a Haven's Hotel körül jártak.

Milyen lehet az a hely? Eddig mindig valami koszos, büdös lepratelepként képzeltem az ilyen intézményeket, ahol dohos ágyakon öreg, kiélt nők fogadják az elkeseredett vagy kielégítetlen férfiakat. Ehhez képest ez a hely szembejött velem: tiszta és rendezett, a képek alapján lenyűgöző. A hostessek fiatalok és igényesek – minden szöges ellentéte annak, amit korábban gondoltam.

Arról nem is beszélve, hogy ott van Andy. Azok a szemek... azok a tetoválások... Nem tudom kiverni a fejemből. Teljesen fanatikusan viselkedem, és nem is tudom, ki ő. Azt sem tudom, miért hat rám ennyire. Annyira foglalkoztat, hogy az éjszaka vele álmodtam – és nem is akármit.

Soha nem fordult elő velem ilyen. Még most is beleborzongok, ahogy elképzelem, hogy a keze végigsiklik a derekamon, csókokkal borítja a testem... A vágy, amit átéltem, talán sosem volt még ilyen erős.

– Miss Anderson, figyel maga?

Összerezzentem a hangra, a valóság visszarántott. Még mindig a tárgyalóban ültem, mellettem az illető, aki a programot hozta. De fogalmam sem volt, miről volt szó.

– Megismételné a kérdést, uram? – kérdeztem pirulva, akadozó hangon.

– Azt kérdeztem, mit szól a programhoz – ismételte kissé ingerülten.

– Ó... igen... a program. – köszörültem meg a torkom. – Megfelel a cégnek. A lányok a könyvelésen biztos izgatottan fogadják majd – próbáltam poénnal enyhíteni a zavaromat. Kisebb sikerrel.

A két férfi ügyet sem vetett a zavarra, folytatták, ahol abbahagyták.