16. Rész

Molly

Az unokahúgom esküvője és az azt követő lagzi kifejezetten lazán ment. A ceremónia gyönyörű volt, mint mindig, most is meghatódtam, mikor kimondták a boldogító igent. A lagzi jó hangulatban telt, mindenki ünnepelt, velem pedig rendesek voltak. Nem faggattak a múltról, csak a szokásos kérdéseket kaptam; ettől függetlenül gyorsan leléptem. Ráfogtam, hogy be kell menjek az irodába, de az igazság az, hogy Deannel randiztam. Sikerült pár nappal hamarabb költöznie, ezért az első adandó alkalommal elhívott vacsorázni, melyre örömmel mondtam igent. Egész végig kedves volt velem, előzékeny és tisztelettudó.

Az egész vacsora alatt beszélgettünk, nem volt kínos egy pillanat sem. Kiveséztük az egyetemen eltöltött négy évünket és az azt követő három évet napjainkig. Természetesen Andyről egy szót sem szóltam, és ha rajtam múlik, ezt az apró részletet magammal viszem a sírba. Nem akarom, hogy bárki is tudomást szerezzen arról, mire, vagy inkább kire költöttem a pénzem egy részét és miért. Döntöttem, hogy az Andyvel való kapcsolatomat lezárom, és új fejezetet nyitok, melyben nem szeretném Andyt mint szeretőt tudni. Nagyon jó ember és talán jó barát is, de nem szeretném folytatni ezt a kapcsolatot. Valahol, mélyen legbelül mindig bennem volt a gondolat, hogy hogyan ismertük meg egymást és mi célból töltöttük együtt az időnket. Ez akkor vált számomra teljesen egyértelművé, mikor az az arcomba is vágta ezt a tényt. Egy dolog, hogy ezt sosem tudtam elfelejteni, de más gondolni, mint mástól hallani. Akkor, abban a pillanatban rájöttem, a mi kapcsolatunk csak a munkán alapszik, hiába is játszottuk el az ellenkezőjét. Miután Dean leparkolt a lakásom előtt, először éreztem magam zavarban a vele töltött idő alatt.

– Hát, köszönöm a vacsorát és az estét, jól éreztem magam – mondtam zavartan, és szerényen pillantottam fel rá.

– Én is nagyon jól éreztem veled magam, Molly, épp ezért szeretnék tőled kérdezni valamit – mondta kissé ideges hangon.

– Persze, csak nyugodtan – feleltem, és kíváncsian néztem rá, várva, hogy elkezdje mondandóját.

– Tudom, hogy csak először találkoztunk, de úgy érzem, mintha már nagyon rég ismernénk egymást. Rengeteg mindent megtudtunk egymásról chatelés közben, és most, hogy találkoztunk oly sok év után, megerősített abban a gondolatban, hogy szeretnélek téged magam mellett tudni – kaparta meg a torkát, és kis szünetet tartott – szóval csak azt szeretném kérdezni, hogy lennél-e a barátnőm – bökte ki, de gyorsan hozzátette – persze, ha gyorsnak tartod a tempót, megértem.

Tényleg gyorsnak tartottam a tempót, igazából nem tudtam mire vélni ezt a nagy sietséget, de nem is érdekelt. Végre egyszer hagytam, hogy sodródjak az árral, és ki tudja, lehet, hogy ez lesz életem legjobb döntése. Rápillantottam Deanre. Feszült, türelmetlen arccal várta a válaszom, s én jót mosolyogtam az izgalmán.

– Szívesen lennék a barátnőd – mondtam ki, melyre ő hangosan fújta ki a levegőt, amit addig bentartott, míg válaszomat várta, majd megkönnyebbült arccal, őszintén és boldogan mosolygott rám.

– Húúú, hála az égnek. Már féltem, hogy ezzel elijesztelek! – mondta ki őszintén, melyre én csak mosolyogtam rá.

– Jól van, akkor én most megyek – mondtam, s az ajtó nyitó kilincs után nyúltam, még mindig mosolyogva, de ő kezét a vállamra tette, mellyel megállított. Felé fordultam, s láttam, hogy egész közel húzódott hozzám. Tekintetünk összekapcsolódott, az idő megállt körülöttünk, csak néztük egymást, miközben szemével hol az ajkaimra pillantott, hol pedig újra a szemembe mélyedt, majd lassan közelített felém, mígnem megéreztem az ajkait a sajátomon. Csókja lágy volt, ajkai puhák, s én azon kaptam magam, hogy azon gondolkozok, miközben csókol, mennyivel másabb, mint Andy vággyal teli édes csókja. Hamar elhessegettem a gondolatot, s próbáltam kiélvezni az első csókunkat, de annyira idegen volt számomra a dolog, hogy hamar elhúzódtam, s zavart mosollyal néztem rá.

– Akkor majd beszélünk – mondtam, majd kiszálltam a kocsiból, és a lakásom felé vettem az irányt, de a kapuból még hátrapillantottam. Nyilván csak erre várt, mert ahogy ránéztem, ő rögtön intett a kezével, majd elindult ő is, feltehetőleg új otthonába.

***Andy***

Több mint két hét telt el azóta, mióta utoljára láttam Mollyt. Legszívesebben felhívtam volna, és minden érzésemet rázúdítottam volna, de nem lehetett. Mielőtt őszintén bevallottam volna neki mindent, még el kellett intéznem pár dolgot, hogy lássa: komolyan gondolom. Az első dolgom volt, beszélni a főnökömmel, Susannel. Elmondtam neki, hogy nem szeretnék tovább a hotelben dolgozni. Nem örült, mert elmondása szerint az egyik legjobb dolgozója voltam, de nem marasztalt; biztosan látta rajtam, hogy eldöntöttem, mit szeretnék, és hiába kérlelt volna, nem ért volna el semmit vele. Ez egy ilyen szakma; az emberek jönnek, mennek, mindig van friss hús a helyemre, ezért sem barátkoztunk egymással nagyon sose, általában a dolgozók nem maradnak tovább egy-két évnél. Én már szinte öregnek számítottam a több mint három évemmel. A kuncsaftjaim kevésbé fogadták jól a dolgot, de biztos vagyok benne, hogy hamar túlteszik magukat a dolgon, majd jön más, egy fiatalabb, helyesebb, különlegesebb férfi, akiért megőrülhetnek majd. Miután letudtam a dolgok könnyebb részét, jöhetett az álláskeresés. Számításba vettem, mihez értek és mit szeretek csinálni, és rögtön eszembe jutott Rick autószerelő műhelye. Fiatal koromban, iskola mellett részmunkaidőben nála dolgoztam; akkor szerettem, és mivel az érzéseim nem változtak ez ügyben, tettem egy próbát.

– Helló! – köszöntem hangosan, mikor beléptem a tágas műhelybe, ahol csak egy fekete Chevrolet Impala árválkodott felnyitott motorháztetővel. – Hahó! – kiáltottam el magam újra, melyre rég nem látott barátom, Rick, gördült ki az autó alól.

– Káprázik a szemem, vagy csak álmodom? Csak nem Andy Grahamet sodorta a szél újra erre? – tápászkodott fel mondandója közben az idősödő, nagyjából ötven év körüli férfi. Rajta is meglátszott már a kor; hajdan mézbarna haját őszes fehér szín váltotta fel, arcán megjelentek a ráncok, de tekintetéből még mindig sugárzott a vidámság, s ahogy meglátott, szája sarkában talán egy boldog mosolyt is felfedeztem.

– Rick! – kiáltottam fel boldogan én is, majd laza, de férfias ölelésbe vontam, melyet hátának megpaskolásával zártam le, és eltoltam magamtól.

– Mi járatban, fiam? – kérdezte, mikor alábbhagyott a kezdeti örömködésünk.

– Gondoltam, benézek hozzád, és megkérdezem, nincs-e szükséged munkaerőre – tértem a lényegre.

– Sajnálom, fiam, látod, pang az üzlet – mutatott körbe a hajdan teli műhelyre, ahol mára csak egy autót láttam.

– Semmi gond. Hogy vagy? – tereltem el a témát rögtön.

– Jól, jól. Elbabrálok itt egész nap, mint mindig – felelte mosolyogva. – Hány éve is már?

– Úgy tíz-tizenegy – válaszoltam meg, mikor láttuk egymást utoljára. Még ma is emlékszem a napra. Leérettségiztem, nem tanultam tovább. Maradhattam volna itt, dolgozhattam volna neki örök életemben, de akkor egyben ez azt is jelentette volna, hogy megelégszem az életemmel, beletörődök abba, hogy itt a helyem.

Sosem voltam nyugodt gyerek; folyton mentem volna a haverokkal bulizni, bandázni, szórakozni. Mindig az újat, a jobbat kerestem, mígnem kikötöttem a Tina és a Hotel mellett. Egész ironikus, hogy mindezek után újra itt vagyok, és munkáért kuncsorgok, sajnos sikertelenül.

– Átjöhetnél valamelyik este. Együtt vacsoráznánk, aztán söröznénk egyet, elmesélhetnéd, mi történt veled az elmúlt tíz évben, és Mary is biztosan nagyon örülne neked – ajánlotta fel.

– Ez jól hangzik, majd kereslek; ugyanaz a telefonszámod? – kérdeztem, hogy biztosan utol tudjam majd érni.

– Persze, itt a műhelyben napközben mindig elérsz! – felelte.

– Örülök, hogy találkoztunk, Rick; most mennem kell, mert még be kell ugranom pár helyre, de mindenképpen hívlak majd!

– Várom, fiam, aztán ne felejts el újra! – tette hozzá kiegészítésképp.

– Nem foglak! – kiabáltam vissza még az ajtóból, majd beszálltam a kocsimba és elindultam a Rebel's-be.

Régen rengeteget jártunk oda, ismerek pár embert. Csak remélni tudom, hogy esetleg lesz hely a számomra. És ha sikerül, akkor elhívom Mollyt vacsorázni, és végre elmondok neki mindent!