SKY WORD'S BLOG

***Thea*** Mit is mondhatnék? Anyuék halála óta az életem gyökerestől megváltozott. Dorothy születésével, új értelmet nyert az életem. Újra úgy érzem, van kiért felkeljek reggel, van kiről gondoskodjak, van egy csöppség, aki mindenben rám számít. Ha ránézek, nem az jut eszembe, kit vesztettem, hanem, hogy kit kaptam azzal, hogy megismertem Andyt. Hiszem, hogy nélküle nem lenneék az a nő aki ma vagyok. Ami nem öl meg, az megerősít! - Sokszor hallatom ezt a mondást annak idején édesapám szájából, de értelmet, csak az elmúlt három évben kapott számomra. Nehéz éveken vagyok túl. Ha felsorolnám, magam is elborzadnék, min mentem keresztül, s mégis egy teljes értékű nőnek és jó anyának érzem magam.

A kórházban töltött tíz hosszú nap után, végre újra hazamehettem. Ahogy kértem, az első nap történtek után, nem jött be hozzám senki. Igaz, ez így rosszul hangzik, de ennek én csak örültem. Volt időm megnyugodni és logikusan átgondolni a a helyzetet amibe saját magamat kevertem. Tudatosult bennem, hogyan is viselkedtem az engem körülvevő emberekkel, s emiatt pedig mélységesen szégyelltem magam. Kiborultam, és azokat bántottam, akik szeretnek engem, ez pedig nem szép dolog, de logikus. Kit bántanánk, ha nem azt akik mellettünk vannak.

***Thea*** David! Szia, itt Thea! Tudom, hogy hallani sem akarsz rólam, de ez most tényleg fontos. Kérlek hívj fel. - Hagytam üzenetet a hangpostáján, mert már az Isten se tudja, hányszor hívtam, de nem fogadta a hívásom. Talán életemben nem éreztem magam ennyire egyedül. David szóba sem állt velem, miért is tenné. Ő mindig velem volt, segített, én pedig csak kihasználtam s bántottam őt, ahogy Roset is. Ő mindig kedves volt velem, befogadott, segített ha kellett, de egyszerűen annyira nem tudok megbízni az emberekben, hogy őt se fogadtam be a szívembe. Kihasználtam, öt is tönkretettem, mint mindenkit magam körül.

***Andy*** Egy hosszú fehér folyosón ültem. Csak a terem végében árválkodó automata zúgása jelezte: nem állt meg az idő, csak én rekedtem meg, én éreztem úgy, míg arra vártam, hogy bemehessek Theához. Igaz, a nővér azt mondta, csak Rose mehet be, de addig nem voltam hajlandó elmenni, míg meg nem néztem a saját szememmel, hogy jól van. Ez az egész megint az én hibám. Ha nem lennék, ha nem ragaszkodtam volna hozzá annyira, ez a baleset meg sem történt volna.

***Thea*** Újra lementem a kávézóba, hátha láthatom Andyt. Hiába hívtam és SMS-eztem neki, sosem írt vissza, vagy vette fel.  Két hét után, először pillanthattam meg, s rögtön hozzá vettem az irányt. Háttal ült nekem.  - Jé! Téged is lehet látni? - Súgtam hátulról a fülébe gúnyosan, miközben lehuppantam vele szembe a boxba. Nagyon dühös voltam rá, amiért megint eltűnt és feltett szándékom volt kérdőre vonni.  - Beszélnünk kell - nyögte nehézkesen a szavakat, riadt arckifejezéssel.  - Rendben - feleltem hanglejtésemet felfelé gördítve.  - Szeretlek, ugye tudod? Ugye sosem felejted el ezt?  - Hangja remegett, nem volt határozott, nem volt magabiztos, mint ezelőtt mindig.

***Andy*** "Az irodámba, most! R"  - Már csak ez hiányzott, gondoltam mérgelődve az üzenet láttán. A mobilomat visszarejtettem a zsebembe s miután nehéz szívvel elköszöntem Theától, és Ronald házához vettem az irányt. Csengetés nélkül léptem be a hatalmas előtérbe, majd egyenesen az irodájához mentem. Egy nagy fehér bőrrel bevont ajtó választott el főnökömtől. Két tompa kopogással jeleztem, hogy be szeretnék lépni. Egy halk tessék jelezte, hogy fogadni tud. Meglepetésemre, ezúttal elmaradt a gúnyos üdvözlés, s a megvető tekintet. Helyette csend várt rám. Ronald a szokásos helyén ült, a nagy fa berakásos íróasztal mögött, egy hatalmas fekete irodai székben s az asztalára könyökölve egy revolverrel játszadozott.

***Andy*** Theától nem megszokott kinézettel, felfogott hajjal, karikás szemekkel nyitott ajtót. Meglepődve néztem rá, majd arrébb állt, s szó nélkül engedett be, majd becsukta mögöttem az ajtót és elvonszolta magát a kanapéra, majd kezébe vette kávésbögréjét.

***Thea***  Meg sem tudom számolni, az elmúlt pár hónapban, hányan kérdezték meg tőlem, hogy hogy vagyok. Mindig csak azt feleltem, nem jól, de jól leszek. Annyiszor adtam ezt a választ, de magam sem hittem, hogy ez bekövetkezhet, mostanáig. Hónapok óta először érzem azt, hogy boldog vagyok. Színlelés nélkül tudok mosolyogni, talán, mintha az a folyamatosan szorító fájdalom, amit a mellkasomban érzek, lassanként csökkenne.

*** Andy*** Arra ébredtem, hogy Thea vörös hajtincsei Csiklandozzák az orromat. Kinyitottam a szemem, s gyönyörű arcának minden négyzet centiméterét mélyen az emlékezetembe véstem, mert lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy így láthatom őt.

- David, én... - akadt el a szavam, nem tudtam mit mondhatnék. - Tudom, nem megy, igaz? - Kérdezte beletörődve, a válaszom már nem is számított. - Nem tudom. Én...tényleg nem.- Nagy sóhajjal kezdtem bele az igazságba.- Megismertem valakit, de ez a dolog nagyon komplikát. Barátnője van, a munkája nem épp legális, és nem tud vagy nem akar, - már magam sem tudom- kilépni ebből az egészből. Azt állítja szeret, mégis titkolni akar, nem lép, nem tesz semmit, nekem pedig végig kell néznem, hogy vele van. Érzem, hogy az lenne a legésszerűbb dolog, ha hazamennék veled, de azt hiszem, nem ez a jó döntés, ha van egyáltalán olyan. Nem akarlak megbántani téged sem. Nagyon szeretlek, és tudom, hogy nem ezt érdemled...nem engem. Csak te vagy nekem, senki más, nem karlak elveszíteni. - Mondtam el végre mindazt, ami a szívemet nyomja már hetek óta. David nagyot sóhajtott majd megölelt. Búcsú ölelés volt, éreztem. Tudtam, valami megszakadt köztünk. Semmi sem lesz olyan mint azelőtt, talán mégis...

***Thea*** A gyász érzésénél egy dolog lehet rosszabb. Ha nem csak a halott családod gyászolod, hanem a szerelmet is, ami talán el sem kezdődött. Lehet, hogy a kapcsolat nem fejlődött ki, de határozottan biztos vagyok benne, hogy a szívemet lassanként megnyerte. Ha megkérdezné valaki, miért szeretem, nem tudnám rá a választ. Borzasztó belegondolni, hogy rajtam kívül mást is csókol, mást is átölel s ő nem az enyém; nem is volt soha. Adandó ez a helyzetből, de lehet, hogy könnyebb neki titkolni a dolgokat, mintsem lépni, és vállalni a felelősséget az érzései és a döntései után. 

***Thea Benett*** Azóta, az igen furcsa éjszaka óta, nem találkoztunk Andyvel. Izgatottan vártam, hogy kit akar nekem bemutatni, mert ma délutánra elhívott a St James's Parkba. Mivel nem tudtam pontosan merre van az említett hely, hamarabb indultam. Kiderült, nincs is túl messze, csak egyenesen végig kellett mennem az első kereszteződésig, majd balra fordulni, és az utca végén már látható volt a hatalmas kovácsoltvas kapu.

- Eli, szia. Nem vagyok otthon mert, mert anyunál aludtam, de találkozzunk a kávézóban öt perc múlva rendben? - Húztam ki magam a csávából, legalábbis remélem, hogy sikerült. Thea is felébredt a telefonra és nagy szemekkel figyelte a jelenetet. Fél kézzel a telefont fogtam, a másikkal pedig próbáltam felvenni a nadrágomat kisebb-nagyobb sikerrel. Elenor kipanaszkodta magát, miszerint elege van abból, hogy mindig engem kell kergetnie. Sose ott vagyok ahol elvileg lennem kéne. Nem is tudja mekkora igazságot mondott ezzel. Végül beleegyezett, hogy ott találkozunk és letette nagy dírrel -dúrral. Borzalom.

***Thea*** - És, hogy gondoltad ezt? Titokban találkozunk? - Kérdeztem döbbenten értetlenkedve.  - Úgy gondolod van más választásunk? - Kérdezett vissza.  - Nem is tudom... - kezdtem, de félbeszakított.

Sokan mondták már, hogy egy idióta vagyok. Nos, talán ez be is igazolódott. Hagytam, hogy megcsókoljon, és még viszonoztam is. Mentségemre szóljon, biztos vagyok benne, hogy pillanatnyi gyengeség volt. Ennek soha nem szabadott volna megtörténnie. Barátnője van, már évek óta. Játszik velem, ebben biztos vagyok. Ha nem így lenne, teljesen máshogy alakulhatnának a közös dolgaink.

***Thea *** A kávézóba belépve örömmel láttam, hogy Andy már itt van. Rögtön jobb kedvem lett attól, hogy láthatom. Boldogan huppantam le a mellette lévő székre. Üdvözöltem Rose-t és bátyját, majd rendeltem magamnak egy kis kávét.

***Andy***  Zárás után elköszöntünk Theától. Ma is, mint minden este hazakísértem Roset. Túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy hagyjam egyedül sétálgatni éjszaka. Út közben persze másról sem beszélt csak újdonsült barátnőjéről. Áradozott mennyire jó fej, mennyire kedveli és ezzel én sem voltam másképp. Mikor beszéltem hozzá, csak rám figyelt. Látszott rajta, hogy tényleg érdekli az, amit mondok, s nem csak unalmában hallgatja a dumámat. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valaki a teljes figyelmét nekem szentelje. Elenor általában a telefonját nyomkodja, mikor beszélek hozzá. Sosem néz rám és tulajdonképpen nem is érdekli, hogy mit mondok neki. Valószínűleg meg sem tudná mondani miről volt szó, ha visszakérdeznék. Szép arc, üres fej. Ezt hamarabb is észrevehettem volna.

   Másnap, boldogan ültem be a taxiba mely új lakásom felé vitt. Egyedül az árnyékolta be a jókedvem, hogy David nem örül annak, hogy itt vagyok. Ő úgy gondolja, otthon is túl tudtam volna lépni a dolgokon, és nem örül, hogy egyedül vagyok itt. Értem az aggályait, hisz a legjobb barátom és félt engem, de be kellene lássa azt, hogy jobb itt nekem. Ha pedig van kedve és ideje, sec perc alatt ideér repülővel, úgy hogy én, nem aggódom.

* Thea * Jól esett a környezet változás, csak, míg otthon David néha benézett vagy bementem a céghez, addig itt, semmi dolgom nem volt. Már egy hete élem a londoni emberek mindennapjait. Jól érzés úgy utcára lépni, hogy tudod, senki sem ismer, és nem fog sajnálkozó tekintettel üdvözölni, vagy részvétet nyilvánítani mellyel újra és újra feltépik a lassan gyógyuló sebet és emlékeztetnek arra, hogy azok akiket a világon a legjobban szerettem, nincsenek többé. Megértem az embereket, hatalmas tragédiát éltem át, de úgy érzem, ha nem lépek túl rajta, amennyire csak túl lehet lépni azon, hogy az ember elveszíti a szüleit, akkor maga alá temet és sosem kecmergek ki alóla. Azzal, hogy ideköltöztem, csak nyerhettem. Mintha az a mellkasomban érzett szorító nyomás enyhült volna mióta itt vagyok. Persze, ez betudhatjuk annak, hogy kiléptem az ördögi körből, de most hogy érzem, hogy jobban vagyok, nem sokkal, de jobban.

***Andy*** Mint minden nap, ma is elmentem a kávézóba, ahol megvártam Rose-t, míg lejár a műszakja és hazakísérhetem. Nem szeretem azt, ha egyedül járkál sötétedés után. Tudom milyen emberek járkálnak manapság - hisz én is egy vagyok közülük-  és nem adok rá lehetőséget, hogy bármi baja essen.  Általában mindig ugyan azok az arcok járnak oda, feltűnik, ha egy ismeretlen lép be, főleg, ha az ennyire gyönyörű. Mikor megérkeztem a kis kávézóba, egy ablak felőli boxban üldögélt, elég letört és szomorú volt. Csak kifelé tekintett az ablakon, nem tett mást csak figyelt és lassan iszogatta feltehetőleg már rég kihűlt kávéját.