Ugrás a fő tartalomra

Láthatatlan Angyal közönség díj, végeredmény!

Kedves olvasóim és Barátaim! 

Hetek óta folyt a Láthatatlan Angyal közönség díjának a szavazása, mint azt sokan láthattátok Facebookon. Nagyon sok üzenetet és kommentet kaptam, melyben jeleztétek felém, hogy szavaztatok és drukkoltok nekem, ennek pedig meg is lett az eredménye! 
Bizony megnyeretem ezt a díjat, és ezt csakis nektek köszönhetem. Még mindig hihetetlen számomra az az összefogás, amit produkáltatok az elmúlt pár hétben. Végig figyelemmel követtem a szavazatokat és napról napra lépkedtem fel, mígnem végül 468 szavazattal az élre kerültem.
El nem tudom mondani nektek, mit éreztem pontosan abban a percben, mikor kikerült a végeredmény, és bizony az én kis nevem állt ott. A hála és a szeretet nem is megfelelő szavak arra, hogy kifejezzem az érzéseimet mind a 468 ember felé, akik egy-egy vokssal tiszteltek meg. 
Ezúton is szeretném újra megköszönni a szavazóknak és az én egyetlen Lexámnak, hogy támogattak és segítettek a verseny alatt. 

Jobb, ha befejezem ezt a posztot, mert azt hiszem az elkövetkezendő legalább öt oldalon keresztül csak köszöngetném és önmagamat ismételgetném folyamatosan. 

Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek, próbálom kiérdemelni a bizalmatokat és folytatni a munkát, hisz én ezzel tudom neketek igazán megköszönni. Remélem hamarosan újra találkozunk a következő írásom által. Miden jót kívánok nektek! 

Ölel mindenkit: 
Sky Jensen

Utóiratként, itt találjátok a díjkiosztó posztot!  - katt érte -  

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szeress ha mersz!

  A meleg későtavaszi nap cirógatta sápadt bőrömet, ahogy a langyos földön elterülve élveztem a friss fű, föld és vadvirágok illatát. Éreztem, ahogy felmelegszik a testem és lelkem egyaránt. Mély, fáradt levegőt vettem, majd ásítva és nyújtózkodva ültem fel, hisz nem lustálkodhattam egész nap. Ezzel egyidejűleg neszt is hallottam a zöldellő erdőből. Fejemet a hang irányába kaptam, de a léptek mellé már a nevemen is elhangzott.

Zuhanás - 17. Rész - Blogregény - Befejezés

*Ebony* Hat hete omlott össze a világom. Hat hete vesztettem el mindent és hat hete kaptam egy új életet, új szerelmet, új jövőt. Mikor kórházba kerültem, Matt nem tágított mellőlem hiába mondtam, hogy menjen csak haza, megleszek, nem foglalkozott vele. Minden nap ott ült, nem volt hajlandó vissza menni New Yorkba nélkülem. Azt mondta, nem hagy egyedül többé, amitől hihetetlenül boldog voltam. Úgy éreztem, lezártam életem eddigi szakaszát és kész voltam egy új fejezetre, egy új életre.

Zuhanás - 3. Rész - Blogregény

Másnap későn, szörnyű fejfájással és égő szemekkel ébredtem. Azt se tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, de ahogy felismertem, hogy a vendégszobánk takaros ágyában ébredtem, rögtön fejbe csapott a felismerés, és az előző nap terhe ólomsúlyúként nehezedett a szívemre. Nehézkesen ültem fel az ágyba, majd nagy sóhajjal felálltam. Kissé meg is szédültem a fejembe tóduló vértől, melynek hatására a halántékom kétszer annyira lüktettet, mint mikor kinyitottam a szemem. Laza selyemköntösömbe bújva indultam a konyha irányába azzal a tudattal, hogy egyedül vagyok otthon, azonban meglepődtem, mikor Tim a konyhaasztalra könyökölve egy bögre kávé fölé hajolva búslakodott. Mikor észrevette a jelenlétemet, fáradt hangon üdvözölt.