3.Rész

 Nem olyan rossz, csak megléptem azt, amit neked kellett volna – mondta Nancy. – De sajnos ismerlek, és nem tetted volna meg egy kis noszogatás nélkül.

– Mit csináltál? – kérdeztem, miközben a gyomrom öklömnyi nagyságúra szűkült.

– Jaj, ne vágj már olyan fejet, mintha épp arra készülnék, hogy közöljem, megöltem a cicád! Csak kértem neked egy időpontot álmaid férfijához.

– Tessék?! – döbbentem le még jobban.

– Holnap ilyenkor – nézett az órájára –, vár téged Andy Graham a Haven's Hotelben. Szívesen! – vigyorgott rám, mintha megnyerte volna a lottót.

– Biztos, hogy nem megyek el! – jelentettem ki idegesen, de határozottan.

– Ne butáskodj már! Dehogynem mész el! Most pedig megyünk, és veszünk neked egy csinos fehérneműt meg egy vadító ruhát.

– Nancy! Ez nem randi. Csak a munkáját végzi. Lehet, hogy délután ötre már húsz nő is megfordult alatta, a háta közepére sem kíván egy önértékelési problémákkal küzdő bolondot. Nem megyek!

– Legalább tudod, hogy gondjaid vannak. Ez már előrelépés. Na, ne makacskodj! A vége úgyis az lesz, hogy elmész, szóval hagyjuk ki azt a részt, hogy egy órán keresztül győzködlek, te pedig megunod, és beleegyezel. Jó? – vágott halálosan komoly fejet.

Mit tehettem volna? Elmentem Nancyval vásárolni, aminek az lett a következménye, hogy ő adogatta a ruhákat, én pedig karba tett kézzel ácsorogtam mellette. Tudom, nem így kellene kezelnem a dolgokat, de felnőtt nő vagyok, tudom, mit akarok. Nem kell egy új anyuka, aki ellenvetést nem tűrően megmondja, mit tegyek – bár be kellett vallanom, persze csak magamnak –, hogy igaza van. Nem valószínű, hogy elmentem volna, ha nem rúg seggbe.

Végül egy vörös, testre simuló ruhát választott a „randira", és még négy másikat is, mert – idézem – „nem lehet itt hagyni".

A fehérneműüzletben sajnos elfogyott a türelmem, amikor egy olyan bugyit akart rám erőszakolni, ami nagyjából nem is nevezhető annak. Egy zsebkendő nagyobb volt annál a bugyinak csúfolt valaminél. Mérgemben leakasztottam az első nekem tetsző darabot – egy hagyományos fekete csipkés szettet –, odasétáltam a pulthoz, kifizettem, majd – nem törődve azzal, hogy Nancy követ-e – kiléptem az üzletből, és leheveredtem az első padra.

Éhes voltam, fáradt és iszonyúan izgatott. Fenntartásokkal néztem a holnapi nap elé. Azt sem tudtam, le akarok-e feküdni Andyvel. Tudom, hogy a nők általában azért járnak hozzá, hogy megkapják azt, amit más nem ad meg nekik – de én félek. Nem tudom, mit mondjak majd neki, hogyan viselkedjek. Engem egyébként is feszélyez a kommunikáció minden emberrel, főleg, ha még okom is van az izgalomra. Az ilyen helyzetekben félő, hogy olyat mondok vagy teszek, amitől még kínosabbá válik az egész.

– Jól van, sajnálom. Túlzásba estem, de mentségemre szóljon, annyira izgulok – huppant le mellém a padra, kezét tördelve, bűnbánó arccal.

– Félek – jelentettem ki, magam elé bámulva. – Mi lesz, ha megint hülyeséget beszélek? Vagy leöntöm valamivel? Vagy nem fogja érteni, miről beszélek? És úgy egyáltalán, mit kellene mondanom? „Szia, Molly vagyok, jöttem, hogy ellásd a bajom, mert egy szerencsétlen hülye vagyok?" Nekem ez nem fog menni, Nancy. Tudod, hogyan reagálok az ilyen helyzetekre. Ismersz.

– Igen, tudom, milyen vagy, de ez nem számít. Csak próbálj meg feloldódni, és add önmagad! Andy pedig biztosan tudja kezelni az ideges nőket. Hisz minden nap... őőő... kapcsolatba lép velük.

– De szépen fogalmaztad meg, hogy tulajdonképpen egy kurvához készülök, aki minden nap nőket csábít ágyba! Ami a legviccesebb, hogy még őt is el fogom ijeszteni, pedig ő már biztosan sok mindent látott!

– Ne ítéld el a dolgot rögtön – és őt se. Biztosan megvan az oka arra, hogy ezt csinálja. De nézd meg, hogy milyen helyen! Nem mindegy azért. Csak adj neki egy lehetőséget! Ez csak egy alkalom. Ha nem tetszik, vagy nem akarod, semmi sem kötelező. Holnap, mikor belépsz a Haven's Hotelbe, és ránézel majd, tudni fogod, hogy akarod-e.

– Így gondolod?

– Teljesen – simogatta meg a kézfejemet, én pedig kedvesen mosolyogtam vissza rá.