Végre péntek. Nagy fáradtan léptem ki az irodaház forgó üveg ajtaján, abban bízva, hogy soha többé nem kell bemennem, és elviselnem azokat a cseppet sem kedvesnek és tisztelettudónak mondható embereket. Mit tehetnék? Sajnos ez a munkahelyem, és míg nem találok mást, addig kénytelen vagyok minden nap kiszolgálni őket, s közben tűrni, tűrni és tűrni.